DBSK - Újra együtt

- JJ! - hallottam Junsu kiáltását, amint a konyhában ügyködött valamit.
- Hallom! - kiabáltam neki vissza a tv előtt ülve.
- Mi lenne, ha idejönnél? - kérdezi újra kiabálva. A tv-től nagy nehezen elszakadva lépkedek Junsu felé.
- Parancsolsz? - kérdezem, majd rátámaszkodok a konyhapultra.
- Igen. Mi lenne ha megterítenél? - nézett rám, és nyitotta is ki a felső polcot ahol a tányérok egymáson voltak elhelyezve. Persze, hogyne. Utálok teríteni, nem tudom minek ez a felfordulás.
- Légyszíves 5 darab tényért rakj ki, és így tovább. - kért meg rá, de miért 5? Mivel magamtól nem kapok választ ezért az előttem álló Junsutól remélhetőleg megkapom.
- Mire ez a felfordulás? - kérdeztem, miközben a tányérokat és minden egyéb eszközt elhelyeztem az asztalon, és a szalvétákért nyúltam.
- Jön egy vendég. - válaszolt. Ahhoz képest, hogy egy ember jön, nos 5 személynek simán meg van terítve.
- Egy? - kérdeztem rá, majd egyik szemöldököm az egekbe emeltem, jelezve, hogy valami nem stimmel.
- Jóó....Kettő. - válaszolt, majd visszafordult a tűzhely felé.
- És ki az a kettő? - kérdeztem.
- Changmin, és Yunho. - válaszolta.
- Akkor egy tányérral kevesebbet rakok az asztalra. - mondtam, majd le is vettem az egyik terítéket az asztalról, és visszatettem az eredeti helyére. Nagyon jól tudja, hogy nem bírom azt a két srácot, de mindig szervez valamit, ami összeköt minket. Én ezt nem fogom csinálni, én most ebből kimaradok. Szerintem ezt fogja tenni Yoochun is, amint meghallja kik fognak ellátogatni ide. Jó hogy nem már a saját dormunkban nem csinálhatom azt amit akarok. Oké, hogy egy csapat voltunk anno, de azóta már a helyzet is alakult kettőnk közt, és most ez nem fog változni. Amikor szétvált a csapat, mindenki elkezdett azon vitázni, hogy ki akar a JYJ-ban lenni, és ki akar a TVXQ-ban lenni. Én akkor közéjük álltam, mert Yunho Junsuval akart lenni, Yoochun meg Changminnal. Én döntöttem el az egészet, mert nem bírtam azt nézni, hogy lassan ezek összeverekednek. Szóval amiért ilyen voltam, hogy Junsut, és Yoochunt állítottam magam mellé, én voltam a rossz, és ezért én haragudtam meg rájuk a viselkedésük miatt. Azóta próbálnak a közelembe jönni, de engem nem igazán hat meg. Szóval most is, inkább hagyom őket négyesben, bár mondjuk Yoochunra is kíváncsi vagyok, hogy fog viselkedni. A nap elment azzal, hogy Junsu koslatott utánam, hogy egyszer tűrjem el őket, és hogy fejezzem be ezt, mert már rég történt a dolog, de nem mintha meghatott volna. 

*Pár órával később*
Junsu, és Yoochun kint álltak a nappaliban Changminra, és Yunhora várva, én pedig bent ültem a szobámba. Amikor hallottam, hogy megérkeztek, a puha ágyamról felállva, kimentem az ajtón, és az egyik lépcsőn megálltam, figyelve őket. Amikor meglátta Changmin, hogy én is itt vagyok, mintha szemei csillogni kezdtek volna. Jelenleg nem vágyom a csillogására. Remélem, csak a csillárból jövő fény világít a szemébe. Egy halk "csá"-t elengedtem, majd elkezdtem le lépkedni a lépcsőn. Mikor leültek az asztalhoz, én természetesen a tv elé ültem, hogy még véletlenül se kerüljek Changmin szeme elé, vagy akár Yunho szeme elé. Yoochun se bírta tovább, és csatlakozott hozzám.
- Na mi az? - kérdezem tőle, rá se nézve.
- Annyit beszél ez a Changmin gyerek, hogy unom hallgatni. - válaszolt. A konyhából hirtelen hangos nevetés hallatszott.
- Elvannak. - böktem meg. - Remélem hamarosan mennek, mert... mert nem vagyok most ezért odáig meg vissza.
- Megyek fel. - jelentette be, majd el is tűnt. Mikor én is feladtam a tv nézést, elindultam én is felfelé, de valaki utánam szólt.
- Mi.... megyünk. - szólt felém Changmin a hangjából ítélve. Nem tudtam hátrafordulni, mert igazából leszartam, hogy mit csinál. Próbáltam erőt venni magamon, hogy legalább annyira forduljak meg míg elköszönök. Elkezdtem gondolkozni ezen az estén, hogy ennek valójában semmi értelme nincs, hogy körülbelül 1 éve úgy viselkedünk egymással, mintha a világ legnagyobb bűnét követtük volna el. Megfordultam, majd a sors keze úgy akarta, hogy ők inkább maradjanak itt, és ne menjenek sehova. Changmin szeme tényleg csillogott, és ezt mind megértettem.
- Ne menjetek. - mondtam, még mindig háttal nekik. Éreztem mindenki tekintetét, hogy meglepődtek. Ezt senki nem tudja titkolni. Ismerem már őket, nem kell bemutatkozni. - Igen, jól hallottátok. Ne menjetek el. - ismételtem meg szavaim, majd hátrafordultam, és egyenesen Changmin csillogó szemébe néztem.
- Ömm... nos akkor, mi lenne ha tényleg nem mennétek? - nyögött ki egy mondatot Junsu. Ő rajta láttam a legjobban, hogy meglepődött. Nem értem, miért ő lepődik meg a legjobban, mikor nem neki kellene. - Gyertek. Üljetek vissza. - mutatott a kanapé felé Junsu, hogy menjünk. Jelenleg most volt kedvem a társaságukhoz, és leültem Changmin mellé.
- Áhh egy pillanat. - zavartam meg őket, miközben eszembe jutott Yoochun. Felmentem és szerényen bekopogtam az ajtaján, majd egy "Gyere"-vel elintézte az egészet.
- Nem engedtem el őket. - kezdtem neki a beszédemnek. - Nem tudom miért, de valami miatt, nem engedtem el őket. Nem akartam, hogy elmenjenek. A lépcsőn belém ütött valami, talán a sors akarta így, hogy ne legyen közöttünk több probléma. Lehet, hogy nem vagyunk már egy csapat, de akkor egyek voltunk, és akkor senki, de senki nem választhatott el minket. Mi akkor egy család voltunk, és a hülyeség miatt jött ez így össze. Figyelj, most így őket látni, mintha megint ez a család egy lenne. Junsu akarta így, és összehozta. Már csak neked kellene megenyhülni, és azt mondani, hogy oké nem lesz több probléma. Lemegyünk és újra összehozunk mindent. Na? - fejeztem be, majd mélyen szemébe néztem, hogy érezze, amit át akarok adni. Mélyen gondolkozik, majd hirtelen rám néz.
- Ha így akarod, akkor legyen így. De én még teljesen nem leszek elengedve. Nem megyünk vissza még a múltba. Egy darabig elleszünk, és kész. Ha pedig a sors tényleg így akarja, akkor Yunho és Changmin talán újra itt lesznek, és talán a DBSK is újra együtt lesz. De most még JYJ van és TVXQ. Oké? - nézett rám, majd egy nagy mosollyal szinte az ölébe ugrottam. Lementünk, és szorítottunk egy helyet Yoochunnak is. Az este hamar elment, és tényleg úgy viselkedtünk újra, mint egy nagy család. 

*1 év múlva*

- A színpadon újra együtt a DBSK! - szinte kiabált az egyik női MC, és mi újra felsiettünk a színpadra, majd egy hatalmas éljenzés, és tapsvihar után elkezdtük az egyik számunkat elénekelni, a Wrong Number-t. Egy élmény volt újra a színpadon lenni mint a DBSK egy tagja. A koncert hamar lement, és a színfalak mögött a legjobban érezte magát mindenki.
- Te kis hülye! - nevetett felém Junsu, jelezve, hogy ezért kellett több évet várni?! Ami történt anno, mind elfelejtettük.
- Ezt mind neked köszönhetjük. - jött oda Changmin, és megölelt.
- Ugyan. Egyszer úgyis bekövetkezett volna. - válaszoltam majd megütögettem a vállát. 

Hónapokig, évekig jártuk a koncerteket, és az ilyen Showtime, olyan turné stb. Akkor, amikor szétváltunk, nem értettem a lényegét, de ha így jött össze, akkor így. Mást nem tudtunk tenni. De most már nem kell aggódni, és remélem ez a csapat most már tényleg egy család marad. 

BTS - Rapmon&Suga

Fellépés után vagyunk. Mindenkiről folytak az izzadtságcseppek, mikor leértünk a színpadról. Mikor összepakoltunk minden lehetséges cuccot, mindenki hulla fáradtan vándorolt a kisbusz felé. Az út tűnt most a leghosszabbnak, mert az álom is már a nyomunkban volt. Amikor beértünk a házba, a cuccokat szó szerint eldobtam a fenébe, és még a szobámig se tudtam elérni, a földdel találkoztam. 
- Ajj Rapmon! A fenébe vagy ilyen nehéz. - próbált felsegíteni Jimin. Szó szerint elcipelt a szobáig, az ágyra szinte ledobott, majd ki is ment. Én perceken belül eltudtam aludni. Egy szobában voltam Hoseokal, és TaeHyungal. De fél szemmel láttam, hogy még nem találták meg a helyüket. Gondoltam vagy a kocsiban maradtak, vagy ahol épp sikerült megtalálniuk azt a helyet, ahol ők nyugodtan tudnak aludni. De viszont Jimin hogy tudott engem idáig becipelni, én nem tudom. A lényeg, hogy a pihe-puha kis ágyamon fekszek, és már az álom is elkapott. 

Reggel 9 óra. A szememből kidörzsöltem az összes fáradtságot, majd körbenéztem, hogy Hoseok vagy TaeHyung az éjszaka folyamán megtalálták-e az ágyukat, de ahogy észrevettem nem igazán jött nekik össze a dolog. Kimentem a konyhába, hogy összedobjak valamit. A konyha a nappalin át vezetett, de amint megláttam, hogy valójában hogy néz ki, azt hittem a vérnyomásom kiugrik.
- Engem nem érdekel hány óra, és mit csináltok! Aki itt hagyta a cuccát, az kurva gyorsan ide jön, és összeszedi vagy az ablakon repül ki! - üvöltöttem át az egész házat. Utálom, ha a házban rendetlenség van. Tisztaságmániásnak nem mondhatom magam, de azért ami itt volt, az már sok.
- Hyung, még csak 9 óra. Még 10 perc - jött ki JungKook a szobájából nyöszörögve, mint egy apró kiscica, aki épp nyalizik valami kis ételért. Majd mintha meg sem hallotta volna, az ajtót csapta be maga után. Ez szép. Senki, de senki nem hallotta meg azt amit mondtam, szóval az én cuccomat elvettem, a többit pedig rájuk hagytam.
- Ha délig nem tűnnek el a cuccok, tényleg kidobálom! - kiabáltam el magam megint, majd tényleg a konyha irányába indultam el. Összecsaptam egy kis rántottát, és hozzá narancslevet ittam. A poharat, és a tányért elmostam, majd indultam a fürdő felé. Két fürdő van, egy lent, egy pedig fent. De mivel lusta voltam felmenni, így lent maradtam. Amikor benyitottam egy igen kis dologgal találtam magam szembe.
- Ömm... - takarta magát YoonGi. - Nem itt szoktál lezuhanyozni. Megmozdulni nem tudtam, mintha a földhöz szegeztek volna.
- Asszem megyek. - jelentettem be, majd éreztem a csuklómon, hogy YoonGi inkább marasztalna. - Mi van? Miért fogtad meg a kezem? 
- Semmi baj. Gyere csak, zuhanyozz le, ha azt szerettél volna. - húzott közelebb magához, mire nem értettem semmit.
- Hyung! A frászt hozod rám. Mi van veled? Inkább fent elrendezem magam. - indultam meg, de újra visszahúzott.
- De mondom, hogy nem kell. Ha szeretnéd, a kedvedért én is újra zuhanyzom veled. - itt kapott el a frász teljesen. YoonGi meghibbant az este, vagy épp szívott valamit?
- YoonGi! Lázas vagy? - kérdeztem, majd homlokára raktam kezem, hogy megnézzem nem-e lázas. Nem, nem volt lázas, viszont belül úgy érzem szédül.
- Nyugi NamJoon. Vegyük le a felsődet. - nyúlt a felsőm után, de én nem engedtem neki, így ellöktem magamtól.
- Ha hozzám nyúlsz, kitekerem a nyakad! - mondtam, majd végleg elindultam kifelé. Mikor bezártam magam mögött az ajtót, mély levegő után bíztam abban, hogy csak álmodom az egész dolgot. De valamiért YoonGi teste láttán kicsit zavarba jöttem. Kidolgozott, és teljesen tökéletes. Megráztam a fejem, és mintha mi sem történt volna, elindultam fel. Szembe jött velem Hoseok.
- Ha hozzám nyúlsz, kitekerem a nyakad. Világos? - kicsit sem nézett hülyének, de nem baj. Inkább biztos legyek a dolgomban. - Van bent valaki a fürdőben? - kérdeztem a mellettem elslattyogó gyereket, és egy fejrázással jelezte, hogy szabad az út. Amikor beértem a fürdőbe, ledobtam magamról az összes ruhát, és beálltam a zuhany alá. Minden gondolatom most YoonGi körül forgott. Hallottam, hogy valaki nyitná az ajtót, de nem jött össze, mert a biztonság kedvéért, nekem van annyi eszem - főleg ezek után - hogy bezárom.
- Majd legközelebb, akárki is vagy! - kiabáltam kifelé a zuhany alól.
- YoonGi vagyok! Engedj be! - kiabált kintről vissza, de így tuti nem fogom neki kinyitni.
- Várd meg míg végzek. - válaszoltam, majd gyorsan kijöttem a zuhany alól, és perceken belül fel is öltöztem, majd az ajtó felé indultam el. Mikor kinyitottam, senki nem állt az ajtóban. Hát oké. A hajam beállítottam, megmostam a fogaim, majd tényleg elindultam kifelé. Az utam YoonGi szobájához vezetett, hogy megkérdezzem, mi volt az a fontos dolog, amit elakart nekem mondani zuhanyzásom közepette. Mikor benyitottam, olyan láttam amit nem kellet volna. YoonGi épp JungKookra akart rámászni. A szívem valami oknál fogva majd kiugrott. Most ez...ez mi? Az arcomon virított a szomorúság, de ahogy észhez kaptam, az ajtót már zártam is magam után.
- Hyung! Hyung! - kiabált utánam JungKook. - Ez nem az aminek látszik. Én nem akartam.
- Asszed engem érdekel? - szakítottam félbe, majd Suga haverunk is utánunk jött.
- Beszélhetnék NamJoonnal? - nézett a kicsire, majd vette az adást, és elindult lefelé.
- Mit akarsz? - néztem rá, és észrevette, hogy bánt az, amit láttam.
- Én nem akartam JungKookkal semmit. Csak olyan cuki gyerek, hogy inkább megzabáltam volna. - próbálta magát menteni.
- Ami a fürdőben történt kettőnk közt, nagyon elgondolkodtatott. Hogy miért? Ne kérdezd a választ én sem tudom. De amikor megláttam azt amit csináltok, egyből arra jutottam, hogy itt fejeztem be veled. - a szívem a torkomban dobogott, de ezt én sem gondoltam komolyan. 
- Sajnálom. Igazán. - mondta, majd lehajtotta fejét, és a földet fürkészte. Láttam rajta, hogy tényleg sajnálja, ezért állához érve felemeltem a fejét, és szemébe néztem. A szeme annyira gyönyörű volt, hogy meg sem tudtam szólalni. Első mozdulatom, hogy észhez kaptam, és megfordultam, majd elindultam. Nem tudom mit csinálok, és hogy miért csinálom. Amikor Jimin szólt, hogy kész a az ebéd, mindenki indult elfoglalni a saját helyeiket. Én leültem Hoseok mellé, aki TaeHyungal annyira elszórakozott, hogy engem majdnem az asztal mellé ültetett a földre. Ha Sugára néztem, rögtön eszembe jut a fürdőszobás incidens.
- Hyung, ugye tudod, hogy délután megint próba? - nézett rám TaeHyung a nagy szemeivel.
- Igen, tudom. - válaszoltam, majd az evés befejeztével felálltam, majd ránéztem Sugára. Megint.
- Ma Suga mosogat! - jelentettem be, majd láttam Suga arcán, hogy tudta, direkt csinálom. - Mégsem! Mivel Jimin csinálta az ebédet, Hoseok! Kérlek! 
- Na mindegy. - szólalt meg Hoseok, és elkezdte összeszedni a tányérokat.
- Miért döntöttél másképp? - jött oda hozzám Suga.
- Mert én vagy a leader, és én döntök. - válaszoltam.
- Rendben. - ezzel elintézve elindultunk a saját szobánk felé. Megvártam míg elmegy ez a pár óra, majd Hoseok jött be a szobába, hogy indulunk. Amikor kiértem a kisbuszhoz, a menedzserrel találtuk szembe magunkat. Bejelentette, hogy egy másik csapattal fogunk osztozni a próbateremben, és hogy ne legyen balhé. Ezt az egyet túléljük. Mikor odaértünk, két kisbusz is állt a parkolóban.
- Csak egy bandáról volt szó, nem kettőről. - beszéltem magammal, majd láthatólag ezt mind Suga is hallotta, mert hozzám csatlakozott.
- Én szerintem ez csak egy csapat. - mondta. Mikor beértünk, persze hogy csak egy csapat volt itt. Az EXO. Intett is az EXO leadere, Kris.
- A helyzet amint látható, hogy a mi próbatermünket kicsit felújítják, szóval ha nem lenne baj, egyszer itt próbálnánk. Vagy legalább addig míg elkészül. - kérte.
- Hogyne, akkor csinálhatnánk felváltva? - kérdeztem, mire ő beleegyezett, és ők elkezdték a Growl című számnak a koreográfiáját. Suga újra utánam ragadt, és kihúzott teljesen az ajtón, ahol senki nem volt.
- Kim NamJoon. - kezdett bele mondandójába, és én csak figyeltem. - Ha tetszik, ha nem, engem nem érdekel, hogy mit gondoltál akkor, amikor megláttál minket JungKookkal. Semmi nem volt. Az ég egy adta világon semmi. Szerinted a fürdőben akkor miért akartam, hogy ott legyél? Szórakozásból? Hát nem! 2 éve figyellek, de nem mertelek sosem úgy megközelíteni. Most vettem erőt magamon, és próbáltam megtenni mindent. - közben kezével csípőmre tette kezét, és magához húzott. - Miért kezdem úgy érezni, hogy kellesz?
- YoonGi. - ennyi jött ki a számon. Mást nem tudtam mondani. A szívem már majdnem kiugrott a helyéről. Hirtelen éreztem meg ajkaimon a puha párnácskáit, és ízlelőjével is kezdett volna áttörni, mikor valaki épp jött ki az ajtón.
- Basszátok meg! - szólalt meg Hoseok, és elképedve állt velünk szembe. - Ez nem semmi.
- Pszt! - fogtam be a száját, és arrébb ráncigáltam. - Ha ezt elmered valakinek mondani, a fejedet szedem le.
- De miért nem mondtátok? - még mindig meglepődve.
- Azért mert ezt még én sem gondoltam. Na most tűnés befelé. Te is YoonGi. - mondtam, majd megragadtam mindkettőnek a csuklóját és berángattam a próbaterembe.
- Mi jövünk! - szólt TaeHyung, és beálltunk a Boy In Luv-hoz. A nagy tánc közben valami oknál fogva a földön találtam magam, hatalmas lábfájással. Mindenki körülvett, hogy minden rendben van-e. Perceken belül már a kisbuszban ültünk, hogy elvigyenek a kórházba. Hiába hitegettem, hogy semmi bajom, de nekik aztán lehet beszélni. Mikor beértünk a kórházban, az orvos csak annyit mondott, hogy kicsit kificamodott, és próbáljak nem táncolni körülbelül 2 hétig. Az agyam felrobban. 

2 hétig folyamatosan otthon ülni, és feküdni elég fárasztó. De Suga itt volt mellettem, és mindenben segített. A srácok is rájöttek, hogy közöttünk van valami, ezért inkább Sugára hagyták az ápolást. Minden pillanatom róla szólt, és örültem, hogy végre rendeződött minden. 

EXO - Kris - Álmok

Álmok, és álmok. Akárhányszor álmodok valamit, az a valóságban meg történik. Hogy mikor, és melyik pillanatban, azt nem tudom.
- Jó éjt srácok! Holnap akkor próba. - köszöntem el tőlük, majd elmentem a szobámba. Illetve szobánkba, mert jelenleg Taoval osztozunk egy szobán. Minden este félelemmel fekszek, mert kitudja, mit fogok álmodni. Eddig semmi vészes nem volt, de azért a félelem mindig bennem van. Aznap este egy szörnyű álmom volt: 
Egyedül voltam. Egyedül a sötétben, csak egy apró lámpa égett haloványan. 4 fal vett körül, hideg volt, és fáztam. Senki nem volt rajtam kívül. Nem tudom hol voltam, de az biztos, hogy még életben. Az utolsó emlékem az volt, amikor a barátommal a város közepén voltunk. Aztán kiesett minden. Ez a hely, mintha a börtönben csücsültem volna. A legrosszabb rémálom.
- Rendben, akkor intézzétek el, én meglátogatom a srácot! - hallottam valaki hangját az ajtó túloldaláról. Tudtam, hogy az a valaki ide fog bejönni, mivel úgy gondolom egyedül vagyok. Az ajtó kulccsal bezárva, és az ajtón semmi üveg, amin átláthatnék. Halk ajtónyitásra lettem figyelmes. Egy magas, fekete hajú srác lépett be az ajtón. Szemét rám eresztette, majd leült mellém a földre.
- A nevem Huang Zi Tao. - mutatkozott be. - Téged hogy hívnak?
- Miért vagyok itt? És miért kérdezel ilyeneket? Biztos tudod hogy hívnak, különben nem ülnék itt. - mondtam.
- Nem. Igazából nem én hoztalak ide. Én még csak most jöttem. Szóval, hogy hívnak? - tette fel újra a kérdést, de nagyon erősen gondolkoztam, hogy elmondjam e neki. Jelenleg most csak azt szeretném, hogy eltűnjek innen. Az ok, hogy miért vagyok itt még mindig csak egy kérdés számomra.
- Wu Yi Fan. - mondtam halkan, szinte suttogva. A földet fürkésztem, és ujjaimmal kezdtem játszani.  Egy 5 percig még csendben ültünk egymást mellett, és arra készültem, ha nem szólal meg, majd én rákérdezek miért is vagyok itt valójában.
- Szóval, miért hoztatok ide? - kérdeztem, majd vártam a választ. A srác megvakarta tarkóját, és mély levegőt vett.
- Nem tudom. - zárta le ezzel az egészet. Mi az, hogy nem tudja? Miért nem tudja? A kérdések mind gyűltek a fejemben, de választ igazán nem kaptam rá. A srác felállt, elindult az ajtó felé, de egy pillanatra még visszatekintett rám. A pillantásában észrevettem, hogy ok igazából nincs rá, de még is érzek valami veszélyt. A barátomról sem tudok semmit. Otthon engem vár a családom. Azt sem tudom hány napja vagyok itt, vagy egyáltalán álmodom e az egészet. Igen, nos ez egy álom volt. 


- Kriiiiis! Az Isten áldjon meg! Mozdulj már meg! - hallottam valaki kiáltását, és ijedten ültem fel az ágyon.  
- Kris! Haver, a reggelid. Plusz 1 óra múlva próba. Igyekezni kellene. - jött be szobatársam, Tao.
- Hé haver! - szóltam utána. - Ugye nem akarsz sehova elvinni? Nem akarsz bezárni sehova, és ok nélkül tényleg nem bántasz vagy akármi.
Ő csak nézett rám, és nem tudom mit gondolt magában, de biztos most teljesen hülyének nézett.
- Haver, mit szívtál az este? - kérdezte.
- Semmit, csak hülyeséget álmodtam. Felkeltem az ágyból, kimentem egy rövid nadrágban az ebédlőbe, és leültem az asztalhoz. Előttem finom tojásrántotta, és narancslé. Mindig a legjobb párosítás. Gyorsan megettem, majd a fürdő felé indultam el.
- Állj meg! Luhan épp zuhanyzik. - szólt utánam Suho. Addig leültem a tv elé és elkezdtem kapcsolgatni. Semmi értelmes adás nem volt kora reggel, de most mit csinálhattam volna addig.
- Hova raktad a piros alsónadrágom? - jött oda Chen, és hangosan felnyerítettem, majd ránéztem Suhora. Suhot is elkapta a nevetés, de szegény Chen még mindig nem értett semmit. Tegnap este, mindenki cuccát összeszedtük, és egy helyre raktuk el. Ami a kezünkbe került, azt már megmenteni nem lehet, szerintem. Az a hely, a pince legeldugottabb része.
- Chen, ha azt megtalálod, bármit megteszek. - nevettem.
- Hova dugtátok el? Hyungok! Bajban lesztek! Figyelmeztetlek titeket! - ijesztett meg minket, de a vállunkról söpörtük le.
- Végre! - álltam fel, és mentem a fürdő felé. Luhan csak nézett rám, mi bajom. Hogy tud fél órán át fürödni? Nem értek én ehhez. Nekem körülbelül 10 percbe telik, de mit csinál ő fél órán keresztül? Kiveri magának, vagy mi a frász? A lényeg, hogy hamar végeztem a zuhannyal, majd egy törölközőbe mentem át a szobába.
- Haver, remélem alsónadrág van rajtad, különben kizavarlak. - szólt rám Tao, majd egy mosolyt lőttem el jelezve, hogy csak törölköző található a testemen. Úgyis megfog történni. Az álom úgyis valóra fog válni. Senki, de senki nem tudja, hogy nálam az álmok valóra válnak. Taoval is úgy viselkedtem, mintha a legnagyobb rendbe lenne minden. Ő is tudja, és én is. Valaki elvisz engem, és Tao hozzájuk tartozik. Nem tárhatom fel előtte, hogy mindent tudok.
- Na én kimentem. Nem vagyok kíváncsi a méretre. - mondta Tao, majd kiment. Gyorsan felöltöztem, majd kimentem utána.
- Hyung, a vized és a kajád. - jött oda Sehun, és adta kezembe a dolgokat.
- Köszönöm. - mondtam, majd elindultam ki az ajtón, hogy bepakolok a kocsiba.
- Eljönnél velem a városba? 10 perc az egész, csak Xiumin nyavalyog. Kérlek. - kért meg Tao. Kezdődik. Most ha én elmegyek vele, már én a próbára nem jutok el.
- Ne haragudj Tao, de segítek Suhonak bepakolni, mert valaki annyi cuccot hoz próbára, mintha épp költöznénk. - próbáltam terelni, és igazából nem akartam, hogy való váljon az álmom.
- 10 perc. Gyere már! - hajtotta Tao.  Szóval, ha akarom, ha nem, ennek meg kell történnie.
- Jól van, jól van. Menjünk, de először beszólok a többieknek, hogy veled mentem. - mondtam, majd elindultam az ajtó felé, de visszarántott.
- Tudják. - mondta, majd elindult, még mindig a csuklóm fogva. Már egy 10 perce mentünk, de még mindig nem álltunk meg. Ettől féltem. 10 perc, 10 perc, és már körülbelül a 20. boltot hagytuk el.
- Jól van. - engedtem el kezét. - Tudom mire megy ez ki. Ki vagy te?
- Kris, mi bajod? Csak boltba megyünk. - mondta.
- Boltba ugye? Azt mondtad 10 perc, és körülbelül 20 perce gyalogolunk. - néztem rá. - Figyelj, tudom. Elmondhattad volna a legelején. Elmondjam én? Jó, az álmaim valóra válnak. Minden este, ha álmodok valamit, másnap vagy a héten úgyis megtörténik. Mikor eltörtem a tányért, és megütöttem Layt. Amikor Kyungsoo megütött, mert a volt barátnőjére rámásztam. Ezt mind megálmodtam, és mind valóra is vált. Nem akartam rámászni Kyungsoo volt nőjére, mégis megtettem. Nem akartam megütni Layt, mert összeveszett Luhannal. A tányért se akartam a földhöz vágni, amikor elkezdtetek kiabálni. Az este viszont azt álmodtam, hogy egy üres szobában, vagy nem is tudom hol ültem egyedül. És úgy jöttél be hozzám, hogy azt se tudtad ki vagyok. És a nevem kérdezted. Szerinted, most miért vagyok itt veled? Ha akartam volna, ha nem elkell veled jöjjek, addig nyavalyogtál volna. És most azt fogom várni, mikor fogok ott ülni abban a szobában, egyedül. És várni fogom, hogy bejössz a szobába, és megkérdezed ki vagyok. Veled mi fog történni? Miért nem fogod tudni ki vagyok? Hm? Vagy csak eljátszod? Kamera van mindenhol felszerelve? Fognak hallani minket, és látni? Mondd el Tao. Meghallgatlak. - fejeztem be szövegem, majd vártam a válaszára.
- Húú. Hát... - szólalt meg, de mintha ledöbbent volna. - Kris, ezt hamarabb is elmondhattad volna. Miért nem mondtad, hogy minden álmod valóra válik?
- Az mindegy. Szóval? - néztem még mindig kérdőn rá.
- Nem tudom miről beszélsz. Lehet azt mondtam, 10 perc. Próbáltam sietni. - terelt még mindig.
- Figyelj, ha nem mondod el, itt hagylak. Megyek vissza. - mondtam, majd fordultam is meg.
- Kris! - szólt utánam. - Tényleg,  fogalmam sincs miről beszélsz. De menjünk. Tényleg megjárjuk gyorsan. - fogta meg újra csuklóm, és  egy boltba vezetett be.
- Áh, meg is van. - mondta, majd levett egy csomagos tésztát, majd egyenesen a pénztár felé indult.  Most komolyan, ezt itt eljátszotta előttem, vagy az álmom nem valósul meg. - Menjünk! - szólt, és elindultunk visszafelé. Nem akarom túlságosan beleélni magam ebbe az egészbe, mert kitudja, ha nem ma, de a héten biztos megtörténik...


*2 hét múlva*

- Tao! Hova raktad a tésztát a hűtőből? - kiabáltam az említett személynek, aki épp a szobánkban volt.- Megettem?! - kiabált vissza. Nagyon jó, mit fogok enni?
- Suho! - kiabáltam a másik leadernek aki a tv előtt gubbasztott. - Van valami kaja?
- Ha elmész a boltba, akkor lesz.  - válaszolt.
- Kinek is van kitűzve ez a feladat? - néztem rá, jelezve azzal, hogy az ő dolga lenne most a héten bevásárolni.
- Jóól van! Felkapok valamit, aztán megyek. - mondta, majd kikapcsolta a tv-t és elindult a szobája felé. Ameddig ő bevásárol, én unatkozni fogok. És ha én unatkozok, akkor az nem jó.
- Luhan! - kiabáltam neki, majd bementem a szobájába. - Játszunk!
Nos, mi ketten ha unatkozunk akkor játszani szoktunk. Leülünk a földre, és egymás szemét nézzük. Ezt hívják farkasnézésnek. Nem a legjobb móka a világon, de Luhan....Luhan kicsi még, és gyakorolnia kell. Ezzel el is ment az idő, és Suho érkezésére mindketten felálltunk, és kimásztunk a konyhába enni valamit. Hozott tésztát, de most azt én eszem meg Tao elől, amiért ilyen volt. Utálom, ha a tésztámat eszi meg valaki. Az külön nekem való. Ez egy Wu Yi Fan szabály, ha valaki megeszi a tésztát előlem, az bűnnek számít. 
Nos, az álmaim azóta az este óta nem váltak valóra. Tao kicsit nézett hülyének, és tényleg azt hitte szívtam valamit. Akkor megmagyaráztam, hogy tényleg azokat a dolgokat, amiket eddig álmodtam, nem történtek meg, így szerencsém volt, és nem hitte el.  Azóta, minden nap nyugodtabban fekszek, s kelek. A napok jobban teltek, mint akkor. Hogy mikor, és miért történt ez, még mindig kérdés. De addig jó, míg nem fordul elő még egyszer. Remélem, ez örökre elmúlik, és nem fog visszajönni. 

YoungDae & Park Bom - Érzelem érzelem hátán.

- Muszáj neked nézni ezt a hülyeséget? - kérdezte barátnőm, míg én a tv előtt ültem. - Nem sokára indulni kellene, de te még mindig azt bámulod.
- Jóólvan, mindjárt vége szívem. Ne aggódj. - nyugtattam. Ő a házban járkált fel s alá, teljesen pörgött, én pedig még mindig itt ülök.
- Lezuhanyoztál már egyáltalán? Még fel sem vagy normálisan öltözve. Szívem, 1 óra múlva ott kell legyünk. - sürgetett.
- Jólvan, megyek. - mondtam, majd elindultam a zuhany felé. Nos, egy partira vagyunk meghívva, a legjobb barátomnak a szülei találták ki, mert van a 30. évfordulójuk, és szeretnék, ha mi is lemennénk. Persze nem csak mi leszünk, de azért elég kellemetlen. A lényeg a barátnőm, Park Bom nevezetű hölgy, akit a legjobban szeretek. 1 éve vagyunk együtt, de úgy gondolom, jobb ha már ténylegesen együtt is élünk. Szóval felmentem a fürdőbe, gyorsan beálltam a zuhany alá, és kellemesen meleg vízzel megmostam magam. Derekam köré tekertem a töröközőt, és elindultam a hálószoba felé. Felvettem egy nem sötét, de nem is világos farmert, majd egy kockás inget, egy elegáns nyakkendővel, majd kedvenc parfümömmel fújtam be magam. Ezzel én elvagyok intézve. Ez körülbelül egy fél órába telt. Lementem és az asszony már nem bírt rám várni, felhúztam a cipőm, és már indultunk is volna, de Bom még a tükör előtt állva igazított magán.
 - Szívem, te vagy a legszebb, és te mondtad, hogy egy 1 múlva ott kell legyünk szóval légyszíves. - sürgettem, majd indult is kifelé. Ahogy kell illedelmesen kinyitottam neki az ajtót, majd a volán mögé ülve, indítottam is a motort. Még egy fél órába telt az út mire odaértünk. 
- Gyere szépségem. - nyitottam neki az ajtót, és nyújtottam hozzá a kezem, hogy segítek neki. Lezártam az autót, összekulcsoltuk ujjaink, és a bejárat felé indultunk.
- Várj már, a táskám. - mondta ijedtében. Mintha a legértékesebb dolgát hagyta volna benne abban a táskában. Csak egy telefon volt meg egy parfüm. Nők. Na mindegy.
- Szívem. Ma este remélhetőleg nem fog keresni senki. A telefon nem szükséges, az illatod pedig egyszerűen tökéletes. Felejtsd már el ezt ma estére. - mondtam.- Jól van. Legyen igazad. De csak egy utolsó fújás. - mondta, majd kezébe vette a Beyonce-s parfümöt, és magára fújta. Mikor beértünk, már a haverom várt az ajtóba.
- Végre YoungJae. Mi tartott ilyen sokáig? Kezd ez a terem egyre megtelni. Rengetegen vannak, és haver, tele olyan emberekkel akik anyámmal meg apámmal egyidősek. Figyelj, maradjunk itt egy órát aztán tipli. - magyarázott, majd ránéztem Bomra, jelezve, hogy ő is itt áll mellettem.
- Óh, szia Bom.! - köszönt barátnőmnek is végre, és elindultunk befelé. Nos, igen elég gazdagok. A terem hatalmas, tele asztalokkal, székekkel, és még tánctér is volt.
- Gyertek, üljünk ide. - mutatott egy asztal felé DaeHyun.
- Hé, hé! - szóltam rá. - Neked nem is itt kellene ülnöd.
- Figyu, most nem akarok velük lenni. Hadd legyenek csak ketten. Nem akarom őket zavarni. - mondta, majd helyet foglalt.
- Szívem, hozok inni. - jelentette be barátnőm, majd felállt azt asztaltól, és elment.- Hé! - szólt rám DaeHyun, amint meglátta, hogy csak Bomot nézem. Olyan szexi, ahogy tölti magának az innivalót.
- Mondjad. - szóltam vissza, de szemem még mindig nem vettem le róla.
- Menjünk az erkélyre. - mondta, majd felállt.
- Nem akarom itt hagyni az egyetlenem. - válaszoltam neki.
- Gyere már. - nyaggatott.
- Akkor hozom őt is. - mondtam.
- Nem, én most csak veled akarok kint lenni. - mondta, mire felnéztem rá, és nem értettem mit akar.
- Legyen. - mondtam, majd felálltam, és először odamentem Bomhoz, hogy szóljak neki, kimentünk az erkélyre. Ő csak bólintott, és adott egy puszit az arcomra. Az erkély is gyönyörű volt. Hatalmas, és csodálni lehet az eget, a csillagokat, a Holdat, és az egész mindenséget.
- Miért is jöttünk ki? - kérdeztem.
- Már mondtam. Csak veled akarok lenni. - válaszolt, de még mindig nem értem miért mondd ki ilyeneket. Remélem nem ferde hajlamú vagy valami.
- Figyelj. Elég régóta ismerjük egymást. Talán... - hagyta abba, majd közelebb jött felém. Mi a... Ez most kajak ferde hajlammal rendelkezik, mert ez durva. Kezét csípőmre helyezte, majd közelebb húzott magához.
- Mi van veled? - löktem el magamtól. - Barátnőm van haver. Plusz nem mondtad, hogy...izé, ez van. - mondtam, majd visszamentem, és megkerestem barátnőmet. Megálltam a terem közepén, és kerestem a szememmel, mire megtaláltam a helyünkön, ahová eredetileg leültünk.
- Menjünk. Jó? - fogtam meg kezét, és húztam magam után.
- Hé, várj már! Mi történt? Miért megyünk máris? - faggatott, de nem mondom el neki. Nem akarom, hogy ebből baj legyen. - Szívem, baj történt? Összevesztetek? Válaszolj már!
- Semmi! Megyünk. - mondtam határozottan, mire abbahagyta a faggatást, és inkább jött utánam.
- Nem tudok szaladni magassarkúba! - kiabált, de mintha meg se hallottam volna. Beültünk a kocsiba, majd indultunk haza. Mikor hazaértünk, ledobtam a cipőm, és berohantam a fürdőbe. A tükörben a szörnyűség tükröződött vissza. A szívem hevesen kezdett verni, amitől megijedtem, mert nem hiszem, hogy ez rendjén lenne. Mikor kimentem, a hűtő felé indultam, hogy igyak valamit, de csak tej volt, és narancslé, így inkább a csapból engedtem vizet, és lehúztam. Bom jött oda kérdően, és nem értett semmit.
- Szívem, mi történt? - ölelt magához, majd puszit adott ajkaimra. Jelenleg, ez nem hatott meg. Valami oknál fogva, most nem éreztem azt a hatást, amit ő szokott okozni. Nem lehet. Nem lehet.
- Semmi. Semmi, csak nem akartam ott lenni. - válaszoltam, és tényleg nem akartam ott lenni. Gyere. - fogtam meg kezét, majd a hálóba vezettem. Heves csókcsatába kezdtünk, majd ledobtam az ágyra, és felé emelkedtem. Hosszú, egybe ruhájának cipzárját kezdtem lehúzni, majd teljesen leszedtem róla. Aminek meg kellett történnie megtörtént, és reggel megint nem úgy keltem, mint aki épp a legboldogabb. DaeHyun járt a fejemben. De miért? Próbálom kiverni a fejemből, de ez nem megy. A barátnőm telefonja csörrent meg, majd ránéztem és egy Chanie nevű srác jelent meg a képernyőn. Nem akartam felvenni, de rossz érzéseim támadtak. Felkeltem, magamra kaptam egy rövid nadrágot, és levánszorogtam a konyhába összecsapni valami reggelit. Bom is utánam jött kis idő múlva. Nem akartam rákérdezni hirtelen ki az a Chanie, és mit akar tőle, de essünk túl rajta.
- Figyelj, reggel hívott valami Chanie. - mondtam.
- Ki? - nézett rám, és láttam rajta az ijedtséget. - Felvetted? Beszéltél vele? - kérdései ziháltak, és mintha titkolna valamit.
- Nem vettem fel. Szóval, ki ő? - kérdeztem.
- Ah, senki csak egy ismerős. - felelt, de még mindig takargatott valamit.
- Igen, és megnézhetem a telefonod? - kérdeztem.
- Ugyan szívem, nem foglak megcsalni. - mondta, és egy apró mosolyféleséget küldött felém. Tudom, hogy van még valami, de nem mondja el. Elindultam a háló felé, és a telefont vettem a kezembe. Bom utánam szaladt.
- Szívem, add ide a telefonom. - nyújtotta kezét, de én nem teljesítettem parancsát, és elkezdtem nézegetni a híváslistát, és az üzeneteit. Tele volt " Hamarosan látlak", "Szeretlek", és ilyesmi SMS-el. A telefont ledobtam az ágyra, és a szekrényből kezdtem kidobálni a ruháimat, majd a bőröndöt is elővettem.
- Ez nem az, aminek látszik. - jött oda, de én meg sem hallottam, tovább pakoltam a bőröndbe. Legalább most már van ok, amiért itt kell hagyjam. Ez az utolsó két nap, nem ment a legjobban egyikőnknek sem. DaeHyun is bekavart az érzéseivel, és az én érzéseim Bom iránt, már messze nem él bennem. Amint összepakoltam, elindultam az ajtó felé, majd felvettem cipőm.
- Jó volt ez az egy év. De nem erre számítottam, hogy így lesz vége. Szerettelek Park Bom, de látom van jobb nálam. Nem lett volna baj, ha nem titkolod, és elmondod már akkor amikor ez az egész elkezdődött. Mondd, mióta is tart ez? - néztem rá, válaszra várva. Nagyot nyelt, majd válaszolt.
- Fél éve.
- Fél éve tart. Ez igen. Gratulálok! Remélem ő lesz az igazi. Félreismertelek. - mondtam, majd elindultam az autó felé, bepakoltam, és indítottam a motort. Az úti cél DaeHyun háza. Hogy miért oda, még magam sem tudom, de a legjobb barátom, és amíg lehet, ott tudok lenni nála. Mikor megérkeztem, megnyomtam a csengőt, és vártam hátha ajtót nyit.
- YoungJae. - nyitott ajtót, és félreállt, hogy betudjak menni.
- Bocs, hogy rád török. Nem akarlak zavarni. De most rád van szükségem. - mondtam, és ő csak figyelt. - Most jöttem el Bomtól. Valami Chanievel kavart a hátam mögött. És ez mind fél éve. Szerinted?
- Chanie? Várj, ugye nem Himchanie? - kérdezett rá.
- Lehet. De nem érdekel. Figyelj, ami tegnap este történt.... nos, sajnálom, hogy ott hagytunk. De nagyon meglepődtem, mert eddig mindig volt barátnőd, és most ez lett belőled. Miért? - mondtam.
- Nem tudom. Nem vonzódok már úgy a lányokhoz. És te pedig, a legjobb barátom vagy, és jelenleg te számítasz a legtöbbet. Ez alatt a pár év alatt, sok mindenre gondoltam kettőnkkel kapcsolatban, de nem mertem nyilvánosságra hozni. De tegnap este erőt vettem magamon, de te nem vetted ezt át úgy. - mondta.
- Tegnap este óta, nem hatottak meg Bom csókjai, és este lefeküdtünk, ezzel nyugtatva magam, hogy hátha ez csak egy félreértés. De nem így lett, mert ma reggel nem úgy keltem ahogy mindig. Az érzések kavarognak bennem. A szívem is máshogy ver azóta. - mondtam, majd a kezemben lévő telefonom kezdtem bibrálni.
- Hé, akkor ez most azt jelenti... - mondta, és inkább nem fejezte be mondatát.
- Azt. - válaszoltam. - Szóval, itt lehetnék egy darabig, míg nem találok egy lakást? - kérdeztem.
- Persze, maradj csak! Addig leszel ameddig szeretnél. Felőlem, egészen életed végéig itt lehetsz. Engem nem zavarsz, sőt örülnék neki. - mosolygott, majd felálltam, és kimentem a cuccért a kocsiba. 


1 év múlva még mindig ott voltam abban a házban, együtt DaeHyunnal, és érzések érzések hátán. Mindketten ferde hajlammal rendelkeztünk, de egyikőnk sem bánta meg. Jelenleg most élem, a legboldogabb életem. És köszönöm neki. 

C-Clown: Ray, Kangjun, Siwoo - Szerelmi háromszög

- Elfogok késni....el...fogok....késni... - gondolkodtam hangosan, miközben kerestem a telefonom, és a pénztárcám. Az egész házat felkutattam, de már beleőrülök a keresésbe. Végre megtaláltam mindent, aztán gyorsan felvettem a cipőmet, s már indultam is. A kórházban dolgozok, mint egészségügyi asszisztens. Szeretem, de sok a nyálgép. A lényeg, hogy most kurvára elfogok késni, és a főnök majd fogja mondani a mondókáját. Az út így is fél óra gyalog. Mikor végre az épület elé értem, mély levegő vétele után elindultam befelé. Fel a lépcsőn - mivel az irodám az elsőn van - próbáltam óvatosan beosonni az irodámba, sikertelenül.

- Kim Hyun Il! - szólt utánam az az ember, akitől most a legjobban féltem.

- Bocsánat, esküszöm. Ez volt az első, és utolsó. - próbáltam kimenteni magam. 

- Mi van veled? Soha nem késtél még el. Mindig kezdés előtt 10 perccel már itt voltál. Baj van? Nekem elmondhatod. Én vagyok az Kangjun. Legjobb haverok voltunk. És ahogy a főnököd lettem, mintha már nem is léteznék.. -  mondta. - Nem hiszem, hogy olyan sokat változtam volna.

- Nem, nem. Semmi baj nincs, csak tegnap este parti volt a házba, és kicsit elhúzódott reggelig. 3 órát ha tudtam aludni. Ne haragudj. - mondtam, majd elindultam be az irodába, ahova ő is követett.

- Elhiszem, de ne forduljon ez elő még egyszer. Legközelebb ne vasárnap tarts partit. Vagy hívj fel, hogy szabadnapot kérsz. De ez ne forduljon elő minden vasárnap. - mondta, majd megfordult, és elindult kifelé. Na ezt is megúsztam. Minden mozdulata, minden alkalommal amikor beszélünk, a szívem máshogy ver. De nem értem miért. Anno a legjobb haverok voltunk, ez szent igaz, de változik az idő.

 - Sajnálom Kangjun. - mondtam magamban, majd elkezdtem a papírmunkát, ami előttem volt felsorakozva. Délben elindultam szerezni valami ehetőt. Mikor elindultam, Siwoo követett.

- Eszünk együtt? - kérdezte.

- Persze. -válaszoltam, majd leültünk egy asztalhoz, mert a sor kibaszott hosszú volt.

- Hallottam késtél. - kezdte el a beszélgetést.

- Ja. Kicsit. - válaszoltam neki. Eszembe jutott, amit Kangjun mondott, hogy bármit elmondhatok neki. Gondolkozásomból Kangjun zökkentett ki, amikor leült mellénk.

- Megcsináltad, amit ott hagytam? - kérdezte.

- Meg. Mindet. - hazudtam.

- Mikor írhatok alá? - kérdezte, majd bekapott egy falat csirkét. Nem válaszoltam, csak felálltam, és otthagytam őket. Az ebédlő nagy volt, én pedig megálltam az ajtónál, hogy visszanézzek - nem is tudom miért - és azt látom, hogy Siwoo mintha közeledne Kangjun felé. A szívem összeszorul, és levegővételem is akadozik. Nem néztem tovább, inkább vissza mentem az irodába. Kinyitottam az ablakot, és láttam, hogy az eső is elkezdett esni. Az ég sem nézi ezt jó szemmel. Leültem a számítógéphez, és elkezdtem ismét dolgozni.

- Miért hagytál ott az ebédlőbe?  - jött be a szobába Kangjun.

- Miért mozdul rád Siwoo? - esett ki a számon. Na ezt az egyet nem akartam. Most ki tudja mit gondol rólam.

- Hogy? - kérdezte meglepődötten. Mintha nem értené mit kérdeztem.

- Semmi. Menj ki. Dolgozok. - küldtem ki, mire nem kellett kétszer szólnom. Az egész nap, úgy ment el, hogy csak erre az egy mondatra tudtam úgy gondolni. Kopogást hallottam az ajtón jelezve, hogy valaki beakar jönni. Volt egy olyan sejtésem, hogy Kangjun akarja rajtam behajtani, az előbbi kérdésem, amin még én is meglepődtem.

- Zavarlak? - jött be Siwoo.

- Nem. - válaszoltam, majd elém tárult, az ebédlős jelenet. - Ha szeretnél valamit mondd, mert dolgoznék még egy kicsit.

 - Nem kertelek. Asszem tetszik Kangjun.- böki ki. Mivaaan? Ezt miért mondja nekem?

- És ezt miért nekem mondod? - kérdezem.

- Mert láttam, hogy az ebédlőben visszafordultál. - válaszolt. - És azt is látom, hogy máshogy nézel rá. Ray, ne tagadd.

- Ez nem igaz. - próbálom menteni magam.

- Nembaj, én mindent megtennék érte, de félek neked nem lesz rá lehetőséged. - mondta, majd közelebb jött, és a fülembe suttogott egy mondatot.

- Felejtsd el őt. - mondta, majd megfordult, és kiment. Most a riválisomnak kellene tekintem őt? Mi a fenét gondol, hogy csak úgy megszerezheti. Hát legyen. Visszaültem a géphez, és megint elkezdtem dolgozni. KangJun gondolom már ideges, amiért nem viszem a papírokat aláírni. Mikor végre kész voltam mindennel, olyan 6 óra lehetett. Kicsit elhúzódott. Egyenesen KangJun irodájába indultam, és az ajtó előtt megálltam. Mély lélegzetet vettem, és reménykedtem, hogy Siwoo nincs bent. Kopogtattam az ajtón, és benyitottam. 
- Gyere csak. - szólt KangJun, és vittem is papírokat, hogy aláírjon. Egy szót sem szóltam, csak vártam. 
- Miért estél nekem az irodában? - törte meg a  csendet: 

- Mivel? - kérdeztem vissza.
- A " Miért mozdul rád Siwoo" kijelentésed. 
- Már nem érdekel. Ugyanis beszéltem Siwooval. Legyetek boldogok. - mondtam, majd megragadtam a papírokat, amiket aláírt, és kirohantam az irodából. Egyenesen az öltöző felé indultam, hogy majd átöltözök, és megyek haza. Mikor felöltöztem, ki is mentem a nagy épületből, csakhogy valaki várt engem.
- Miért kell ezt csinálnod? - esett nekem Siwoo.
- Miről beszélsz? - kérdeztem.
- Miért mentél be az irodájába? Talán elmondtad neki, azt amit mit beszéltünk ketten? 
- Nem mondtam neki semmit. Úgyhogy ha elengednél, mennék. - mondtam, majd próbáltam kikerülni, de mindig megakadályoz ebben. 
- Riválisnak tartalak most már. - jelentette ki.
- Hajrá. - válaszoltam, és most már ott is hagytam. Hazafelé olyan rövidnek tartottam az utat, mert végig ez a mai nap ment a fejembe. KangJun és Siwoo. Én valahogy úgy érzem, mindig a háttérbe szorulok. Gondolatomból a telefon csörgése zökkentett ki.
- Ja?! - szóltam bele a telefonba.
- Hol vagy ? - kérdezte KangJun. 
- Hazafelé tartok. - válaszoltam.
- Várj meg. Ne siess. - mondta.

 - Mi? - majd hátranéztem, és láttam, hogy jön utánam. A szívem megint hevesen kalimpált, amikor megláttam. De rögtön Eszembe jutott Siwoo. Megálltam, és megvártam, míg beér engem. 
- Nem tudom miért vagy ilyen. Eddig semmi bajod nem volt. - kezdett beszélgetni.
- KangJun, most kezdtem még el dolgozni. 2 hónapja vagyok itt. Ez nem hosszú idő. És így is még csak veled, és Siwooval tudok úgy beszélgetni. Szoknom kell még a helyet. Ma is egy köteg papírmunkát sóztál rám. Siwoo is ott van. Miért nekem kell mindent megcsinálni? - akadtam ki.
- Azért, mert még új vagy, és hogy gyakorolj. De amúgy sem erről van most szó. Látom rajtad, hogy ha a közelbe vagyok, mindig ott hagysz. Főleg ha Siwoo is ott van. Az ebédlőben is mi volt. 
- Láttam amit láttam. - szakítottam félbe.
- Mit láttál? - kérdezte. - Azt, hogy Siwoo mellém ült, és együtt ettünk?
- Khm... rád mozdult. - javítottam ki.
- Figyelj Ray. Én is látom, amit látok. Látom, hogy érzel valamit, de nem vallod be még magadnak sem. Vagy ha magadnak igen, de nekem nem. És ez fáj. Ugyanis, én is érzek valamit. De te ezt nem veszed észre, én pedig igen. - mondta, majd meglepődtem. Ha ezt Siwoo megtudja, ennek nem lesz jó vége. Se nekem, se neki. Azt mondta, mindent megtenne KangJunért, és most itt állunk, ő bevallotta az érzéseit, én pedig meg sem merek szólalni. Automatikusan indultam, el a házam felé, mikor szorítást éreztem a csuklómon, és egy pillanat alatt, már szorosan ölelt. Hihetetlen számomra ez az érzés. Most a fellegek közt repkedek valahol, és várom az angyalom. De attól tartok, pillanatokon belül, nem az angyal fog meglátogatni, hanem maga a ördög, akit Siwoo személyében ismerek.
- Minden percben ölelni akarlak, és veled akarok lenni. - jelentette be KangJun. Elengedtem magamtól majd a szemébe néztem, de a szívem már a torkomban dobogott kijelentésétől.
- Siwoo.... - próbáltam mondani.
- Siwoo mi? Siwoo? Folytasd - hallottam Siwoo hangját, és még jobban megijedtem. Most biztos minden látott. Azt is, hogy KangJun megölelt, és azt is, hogy együtt jöttünk. Követett volna? Tudni akarja.
- Siwoo? Követtél minket? - kérdezte KangJun.
- Igen, mivel láttam, hogy csatlakoztál  Rayhez. - válaszolt. Én csendben voltam, és vártam a következményeket. 
- Jelen pillanatban most lelkileg összeomlottam. - mondta. - KangJun. - lépett oda hozzá.  -  Jobb ő mint én?  Miért? Mitől jobb ő? Szereted? Mióta? És én mióta vagyok itt KangJun? 2 éve, már lassan 2 és fél éve. Egy percig nem tudtál úgy velem beszélni. Ő pedig. - mutat rám. - 2 hónapja van itt, és már a karjaidban tartod. 

- Siwoo, én megértelek. - mondta KangJun.
- Dehogy értesz meg. Mindent megtettem volna érted. 2 és fél éve azon vagyok, hogy hátha meglátsz engem. Meglátsz bennem valamit. Semmi. És én addig fogok küzdeni, míg nem értesz meg. KangJun, vegyél már észre. - mondta.
- A küzdést, itt befejezheted, mert nem érsz el vele már semmit. Én érzek valamit azért az ember iránt. - mutat felém KangJun. - 2 hónap alatt, megláttam benne azt, amit benned nem. Sajnálom Siwoo. . - mondta, majd megfordult, és elindult. 

Mutatta, hogy menjek utána. Én úgy is tettem. Nem mertem most hozzászólni, mert láttam az arcán, azt a boldogságot. 
- Szóval ezért volt bent sokáig Siwoo. - mondta.
- Ugyanezt mondta el nekem is, amit neked. De nem tudom miért halogatta idáig, és hogy miért nekem mondta el: De most már nem titkolom. Tényleg szeret téged. - mondtam, és már nyitottam az ajtót, hogy bemenjünk. Lepakoltam, és a konyhába mentem csinálni valami ehetőt, mivel egész nap nem ettem semmit. Az ebédet is kihagytam egy ember miatt. Most remélem nem fogom kihagyni legalább a vacsorát.
- Mit szeretnél enni? - kérdeztem KangJunt, aki leült a kanapéra és két tenyerébe temette arcát. Motyogott valamit, de nem tudtam kivenni. - Akkor most még egyszer úgy, hogy nem takarod el a fejed.
- Semmit. Nem vagyok éhes. - mondta, most már érthetőbben. 
- Akkor esetleg Teát csináljak? - kérdeztem.
- Jó, azt kérek. - mondta, majd felállt, és bejött a konyhába. Kerestem teafiltert, a bögrébe pedig öntöttem vizet, majd megmelegítettem. Amint kész volt a tea, odaadtam, majd elkezdtem csinálni a szendvicsemet. 
- Ez forró. - mondta, majd hirtelen szinte ledobta a bögrét a pultra. 
- Bocsáss meg. - mondtam, majd felé fordultam, és szemeibe néztem. Gyönyörű gesztenyebarna szemei észveszejtőek voltak. 
- Mondjad.- nevette el magát, amint látta, hogy épp szinte esek össze a gyönyörűségben. 

- Semmi. Amit mondtál hazafelé. Azon gondolkozom.
- Gyere ide. - mondta, majd magához húzott, és újra megölelt. Éreztem a melegségét, és úgy érzem most soha nem akarom elengedni. Talán én is érzek úgy iránta, mint ő irántam. Talán mégis szeretem. Elengedett majd mélyen a szemembe nézett. Hirtelen puha ajkait éreztem az enyéimen. Viszonoztam csókját, és egyre jobban belejöttünk mindketten. Nem akartam, hogy vége legyen ennek. 
- Ray. Nem foglak elengedni. Soha! És Siwoo sem avatkozhat ebbe bele. Én itt leszek, és minden percben vigyázok rád. Szeretlek. - mondta, majd  elvörösödtem, mint egy paradicsom, és rátapadtam ajkaira. Éreztem, hogy a pólóm alá nyúl, és egy mozdulattal veszi le rólam.  Érezem, hogy egyre jobban akar engem, és azt hiszem, én is akarom őt. A hálószobába vezetett utunk, majd rám telepedett, és vadul kezdett csókolni.
Reggel öröm volt őt látni mellettem. El sem hiszem, hogy megtörtént az aminek meg kellett történnie. 
- Jó reggelt. - köszöntött KangJun.
- Neked is. - mosolyogtam rá. - Ami tegnap este történt. 
- Nekem is jó volt. Szeretnék még több ilyet veled. - szólt közbe, mire én csak mosolyogtam. Minden napom a legjobban telt el. Végre örömmel tudtam dolgozni. Siwoo minden mozdulata csak irritált. Egy szót nem váltunk. Nem jön oda hozzám, aminek úgy örülök is, mert legalább már leállt KangJunról. Minden papírmunkát hibátlanul csinálok meg, és csodálkozva nézem minden mozdulatát. 

KaiSoo -

- Kai! Állj már meg! - kiabált utánam KyungSoo, de egy percre sem álltam meg. Nem állhatok most meg. Csak futottam be az erdőbe, ahol sosem jártam még. Sötét volt nagyon. Csak a hold fénye világított be. Azt hiszem már nem követ, szóval megálltam egy fánál, és kifújtam a levegőt. Nem tudtam mit csinálni, így leültem egy fa tövébe.

*Egy héttel korábban*

- Szívem! Kész a reggeli! - hallottam anyám kiáltását a konyhából. Reggel fél 7, és nekem készülnöm kell ugyanis kezdődik az előadás az egyetemen. Orvosi egyetemre járok Soul-ban, és ez a második évem. Nos igen, orvos szeretnék lenni, megmenteni, és ápolni a betegeket.
- Megyek már! - kiabáltam neki vissza, és elindultam a konyha felé. Leültem a szokott helyemre, és megláttam magam előtt az omlettet, a zöldségeket, főképp paradicsom és uborka karikára vágva, mellette pedig egy pohár narancslé várt elfogyasztásra. Kedvenc. Mikor megettem mindent, felmentem, vettem egy gyors zuhanyt, fogat mostam majd indultam a szobámba, hogy magamra kapjak valamit. Egy világos csőfarmer, és egy kék póló melyen egy vérfarkas állt. Összeszedtem a cuccomat, és indultam is. Fekete tornacipőt húztam a lábamra, és már anyu a kocsiban várt.
- Mehetünk? Minden megvan? - kérdezte anyu.
- Asszem. - válaszoltam és egy fél óra múlva már az egyetem parkolójában voltunk.
- Köszönöm a fuvart. Szeretlek! - mondtam, és már indultam is be. Az egyetem hatalmas volt, és sokat kellet sétáljak, míg elértem az előadó terembe. De szerencsére nem voltam egyedül.
- Mizu kicsi? - jött oda csoporttársam Sehun. Persze, engem mindenki kicsinek hív. Nem vagyok valami magas, de nem is zavar. Már megszoktam.
- Semmi zu. Hallottad, hogy valami új gyerek lesz a csoporttársunk? - kérdeztem.
- Hallottam. Kiváncsi vagyok rá. - válaszolta. Azt hiszem ennyi volt a beszélgetésből, mert az út többi részét csendben töltöttük. Mikor odaértunk az előadóba, elfoglaltam helyem, majd vártam a tanárt. Mikor bejött, hozta magával a srácot is.
- Ő Do Kyungsoo. Új csoporttárs. - mutatta be nekünk, majd a srác helyet foglalt. A lépései érdekesek voltak, és asszem kisebb nálam.
- Remélem, már elfelejted a kicsizést. - súgtam oda Sehunnak, majd vetettem egy pillantást a sráca, majd vissza Sehunra, mire ő vette, hogy mit akartam ezzel mondani. A válasz egy hangos nevetés volt, és mindenki hirtelen Sehunra vetette pillantásait, melyre én is elkezdtem nevetni magamban. Mikor az előadás véget ért, felmentünk a tetőtérre Sehunnal, és megláttuk, hogy a Kyungsoo gyerek is ott volt egyedül.
- Menjünk oda hozzá. - javasolta Sehun, majd bólintottam egyet és mentünk.
- Hello! Én Oh SeHoon vagyok. De csak Sehun. - mutatkozott be neki.
- Én pedig Kim JongIn. - követtem Sehun példáját.
- Csá! Én Kyungsoo. Bár biztos tudjátok, a tanár bemutatott. - mondta.
- Jah. Hogy-hogy egyedül? - kérdezte tőle Sehun.
- Még nem ismerek senkit. - válaszolt Kyungsoo.
- Ha gondolod, mehetünk ebédelni egyedül. - javasoltam.
- Rendben. - mondta, majd elindultunk az ebédlő felé, de senki nem szólalt meg. Csendben leültünk, míg az ebédlő már szinte tele volt, minden asztalnál ültek, majd egy 5 perc után elmentünk a kajáért mert a sor kibaszott hosszú volt. Az ebéd csirke rízzsel.
- Asszem, most nem eszek veletek. Ki kell menjek. - mondta, majd el is tűnt.
- Ez gyors volt. - mondta Sehun, és elkezdte az evést. Mikor befejeztük még volt egy előadás, szóval felmentünk az előadóba. A srácon járt a fejem, hogy gyorsan elhúzta a csíkot, amikor meglátta mi a kaja. Fura. És amint látom itt sincs. Az előadás hamar elment, mert nem is figyeltem. Hazamentem, és anyu már otthol volt. Készítette a vacsorát, én addig körülötte legyeskedtem. Elmondtam hogy új srác jött, és hogy furán viselkedik.
- Még új. Hadd szokja egy kicsit a környezetet. - mondta.
- De ez fura. Én nem mennék el gyorsan, ha meglátom a kaját. - mondtam, majd anyu már vette elő a tányért és mutatott a szék felé, hogy üljek le. Mikor befejeztem a vacsorát, felmentem a szobába, majd kezembe vettem a laptopot, és megnéztem az e-mailt. Nem volt semmi szóval le is raktam, és elindultam a fürdő felé lezuhanyozni, majd mentem lefeküdni. Perceken belül el is aludtam, mivel még mindig az új srác jár a fejemben. Pár nap eltelt, a srác még furább lett, és alig jár be az előadásokra. Nem értem. Mintha kezdene hiányozni. Mik ezek az érzések? Nem is ismerem. Alig beszélek vele pár szót. Ha itt van, mindig oda megyek hozzá, de amúgy ő egy lépést nem tenne felém. Sehunt is elfelejtem már, pedig a szinte a legjobb barátomnak mondhatom. A srác folyamatosan csörget, és nem tudom mire vélni. Ha felhívom, rámnyomja a telefont. Egyszer megfogom neki mondani, de akkor az nekem is fájni fog. Eltelt egy hét, és kicsit a közelébe tudtam férkőzni. Az ebédet sosem eszi, és nem látok nála soha egy apró szendvicset, vagy akármit. Már legalább nekem beszél, de még mindig titkol valamit. Egy este, mikor a nappaliban voltam, hallottam, hogy csörőg a telefon, ami fent volt a szobámba. Szóval muszáj voltam felmenni érte. Kyungsoo nevét olvastam a telefon kijelzőjén. Sejtettem. Túl sokáig csörgött szóval felvettem.
- Gyere ki légyszíves. - mondta, majd kinéztem az ablakon és láttam, hogy a ház előtt áll. Lementem, húztam a cipőt, de anyu megállított.
- Hova ilyen sietősen? - kérdezte.
- Itt van Kyungsoo. - mondtam, majd ki is léptem. Mikor megláttam a szívem hevesen kezdett verni. Mintha tényleg éreznék valamit.
- Mondanom kell valamit. - kezdte. - A jelenléted boldoggá tesz. Szeretem, amikor a közelembe vagy. Szeretem, ha mosolyogsz, az mindent elárul. 2 nap után kezdtem valamit érezni, és azt hittem, ez mindd hülyeség. Mind ketten fiúk vagyunk, és mindkettőnknek lányt kellene keresni, de valami oknál fogva, én csak téged tudlak. A csörgetések, nem ok nélkül vannak. És lehet, ezt csak én érzem, de igazak. Lehet, hogy most hülyének nézel, de én elmondtam szóval kérlek, ne dobj el magadtól e miatt. - fejezte be, és szemei elkezdtek csillogni a könnyek miatt. Boldog lettem, mert azt hittem ezt csak én érzem iránta.
- Nem, nem doblak el magamtól, és mondjak valamit? Ezt a sok dolgot amit elmondtál, ugyanezt érzem irántad. Azt hittem soha nem fogod megtudni, féltem elmondani, de most, hogy elmondtad, én is nyíltam tudom vállalni. Érzek valamit irántad, és nem akarom, hogy ez elmúljon. - fejeztem be.
- Van még valami, amit el kell mondjak. - mondta. - Remélem, nem bántalak meg ezzel. Szóval, vérfarkas vagyok. - világosított fel. Alig jutottam szóhoz. Azt mondta volna, hogy vérfarkas? Ezt nem hiszem el. Most kezdjek el félni? Azt se tudom, mit csináljak. De ez nem lehet. Láttam, hogy összeesett, és kezd átváltozni. Felnéztem az égre, és láttam, hogy telihold van. Na ne. Elkezdtem futni, mivel más választásom nem volt. Láttam, hogy nagyon szenved, de közben féltem is. Már átváltozott teljesen, és közeledett felém. Elkezdtem hátrálni, majd elkezdtem futni. Kicsit hűvös volt, és elkezdtem fázni, de csak futottam tovább. Egy erdőbe értem be. Egy óra eltelt, de nem találtam sehol, és mintha nem is jött volna utánam.
- Kai! - kiabált. Már nem vérfarkas. Elkezdtem tovább futni, egyre bentebb az erdőbe.
- Kai! Állj már meg! - kiabált utánam KyungSoo, de egy percre sem álltam meg. Nem állhatok most meg, csak futottam be az erdőbe, ahol sosem jártam még. Sötét volt nagyon, csak a Hold fénye világított be. Azt hiszem, már nem kővet, szóval megálltam egy fánál, és kifújtam a levegőt. Nem tudtam mit csinálni, így leültem egy fa tövébe. Lépteket hallottam, ami felém tart. Felálltam, néztem minden merre, de semmit, és senkit nem láttam.
- Kérlek! Ne félj tőlem. Nem foglak bántani. Elmondtam mit érzek, és tudom, hogy sokként ért, de ha változtak az érzéseid...- folytatta volna, de beleszóltam.
- Nem változtak az érzéseim. És tényleg sokként ért, de majd megszokom - a szemeben gyűltek a könnyek, és a félelem is kezdett elhagyni. A szívem pedig azért vert egyre jobban, mert tudom, hogy itt van mellettem. Megmutatta magát, és egyre jobban kezdek bele látni.
- Köszönöm, hogy elmondtad a titkod. - mondtam.
- Megérdemled. De még valami. Ezt senki nem tudhatja meg. Ez csak a mi kettőnk titka. - mondta.
- Megígérem, hogy nem jár el a szám. - mondtam. Amikor szemeibe nézek, teljesen elragad a látvány, és boldog leszek. Majd csak annyit veszek észre, hogy magához húz, és megölel. Melegségét érzem, ami nagyon jól esik. Az ajkai hirtelen az enyéimre tapadnak, majd nyelvemmel utat török. Ezt a pillanatot semmi, és senki nem ronthatja el. Remélem, nem álmodok. Soha nem akarok tőle elválni. Elvált tőlem, majd szemembe nézett.
- Szeretlek. - mondta, majd egy édes csókot nyomott ajkaimra.
- Szeretlek. - utánoztam, majd én is adtam egy puszit az ajkaira.
- Soha nem foglak bántani, és soha nem engedlek el. Bízhatsz bennem. - mondta, majd magához húzott és megölelt.
- Boldog vagyok. - mondtam, majd ajkaira tapadtam, és ezzel elfelejtve minden gondom, egy percre sem fogom elengedni.

One Shot ~ Infinite - MyungHyun

One Shot - MyungHyun~~


Az iskolában mindig bántottak. Nem volt egy kedves szavuk hozzám. Senki nem jött úgy oda hozzám, hogy valami kedveset akart volna. Volt egy srác, aki az osztálytársam volt. Mindig feltekintettem rá, hogy miért azt nem tudom. Ő volt annak a csapatnak a vezére, aki folyamatosan bántott valamivel. 

- Hé te! - kiabált nekem valaki. Nem fordultam meg, mert tudtam, hogy ő lesz az. Mentem tovább. A szünetben mindig felmentem a tetőtérre, ahol mindig egyedül voltam. De valamiért most utánam jöttek.- Miért nem állsz meg amikor utánad kiabálok? He? - kérdezte. - Holnapra kész legyen a házim! 2 oldalas fogalmazás. A lapon minden rajta van! Holnap várlak! - mondta, majd a kezembe adta a papírt. Ő elakart menni, de én megállítottam. 

- Csináld magad! Elegem van belőled, és a csapatod többi tagjából. Miért jó ez nektek? Miért nem lehet engem nyugodtan hagyni? - üvöltöttem vele.
- Hogy mersz... - folytatta volna, de valaki közbe lépett.
- MyungSoo! - kiabált. - Mi lenne, ha végre békén hagynád azt a gyereket?
- Óóóh Dongwoo! - nevetett. - Hát te is itt vagy? Nem is láttalak. Mikor jöttél?
- Most ebben a helyzetben, te leállsz velem beszélgetni? - kérdezte. - Mozgás. - mondta, majd megfogta a kezem és elráncigált onnan. Soha életemben nem találkoztam még vele, de örülök, hogy megjelent.
- Nos, én Jang Dongwoo vagyok. Ez a srác fent..gondolom már ismered. - mutatkozott be.
- Igen, sajnos ismerem. Én Nam WooHyun vagyok. Köszönöm, hogy elhoztál onnan. Utálom azt a gyereket. - mondtam. - Állandóan a háziját csinálom, állandóan veszem neki a kávét reggelente, és még sorolhatnám. - mondtam és leültem az egyik lépcsőfokra ami itt volt mellettünk. Ugyanazt tette Dongwoo amit én. Leült mellém. Csak néztünk ki a fejünkből, mikor meghallottuk, hogy MyungSoo és csapata felénk tart. Felálltam, és elkezdtem rohanni fel a lépcsőn. Láttam, hogy Dongwoo is ugyanezt csinálja, de nem álltam meg. Bementem egy terembe, ahol senki nem volt, és leültem egy székre.
- Miért pont ide jöttél? Azt hiszed, itt nem fognak meglátni? Nem látod az ajtót, hogy simán belátnak? Állj már fel! Mozgás! - mondta Dongwoo, és megint elkezdtünk futni. A folyosó hosszú volt, mintha kilómétereket futottunk volna. A lépcsőn leszaladtunk és azt hiszem a suli bejárati ajtaján futottunk ki. Mikor már egyikőnk se bírt tovább futni megálltunk, és tovább már sétáltunk.
- Miért segítesz? - kérdeztem.
- Nem tudom. - mondta.
- Hazakísérlek. Ne mondd azt, hogy nem kell. - mondta, majd csak bólintottam egyet, és a házunkig mentünk.
- Egyedül lakok ebben a házban. A szüleim elváltak. Az anyukám ügyvédként dolgozik, és mindig megy az útján. Az Apukám pedig egy cég igazgató, ő is mindig utazik ilyen üzleti út, olyan. Nekem pedig muszáj volt eljönnöm onnan. Szinte sosincs idejük hazajönni. Anya mivel ügyvéd, nem kell sokat utaznia, de inkább eljöttem. Szóval most itt lakok. - mondtam, majd mutattam a házam felé.
- Szóval gazdag családból vagy. - mondta, és elkezdett nevetni.
- Ezen miért kell nevetni? Részmunkaidős állásom van. Muszáj vagyok valahogy pénzt keresni.
- Nem küldenek pénzt? - kérdezte.
- Én nem akarom, hogy küldjenek. El kell magam tartani valahogy.
- Ahhoz képest, hogy részmunkaidős állásod van, elég szép nagy házad van. - mondta.
- A házat még a szüleim vették. Az teljesen más. - mondtam. - Bejössz?
- Persze, de nem leszek sokáig. - mondta, majd be is mentünk a házba. Lehúztam a cipőmet, majd betessékeltem a konyhába, ahol melegítettem neki teát.
- Wáó. Ez gyönyörű. - mondta, és mikor megfordultam láttam, hogy egy képet bámul ami a falon lógott.
- A testvéremtől kaptam még mikor kicsi voltam. - mondtam.
- Van testvéred? És ő hol van? - kérdezte.
- Meghalt, mikor 14 lettem. - válaszoltam.  - A születésnapomon. Ő 20 volt, amikor történt. Partit tartottunk otthon, és anyáék rengetek vendéget meghívtak. Anya azt mondta a nővéremnek, hogy menjünk el ketten üdítőt venni a közeli kisboltban. El is mentünk, és hazafelé a nővérem nem figyelt, és egy autó elgázolta. Ugye én akkor 14 voltam, és nem tudtam mit tenni, csak kiabáltam, hogy valaki hívjon mentőt. Mire kiértek, már nem tudtak rajta segíteni. 
- Sajnálom.
- Köszönöm, de már nem tudom visszahozni. De gyere, mert kész a teád! - mondtam, majd mindketten bementünk a előszobába. Hallottam, hogy valaki csenget, ezért muszáj voltam ajtót nyitni.
- Te mit keresel itt? - kérdeztem. - Ha azért jöttél, hogy készítsem el a házid, akkor most felejtsd el, mert nem fog összejönni. Szóval, ha nem akarsz mást, talán mehetsz is. Amúgy is. Honnan tudod, hogy hol lakok?
- Azt hittétek, már nem követlek titeket, igaz? Bemehetek? - kérdezte.
- Nem! - mondtam. - Menj el légyszíves.
- Ugyan már! Engedj be! Nem fogok semmi rosszat csinálni. Megígérem. - mondta, majd elálltam az ajtótól, hogy ő be tudjon jönni.
- Dongwoo! - kiabálta, és leült mellé.
- Mit keresel itt? - kérdezte. - Miért engedted be? - nézett rám.
- Azt mondta, hogy semmi hülyeséget nem fog csinálni. - mondtam, majd készítettem még egy teát a vendégünk számára.
- Akkor én megyek, köszönöm a teát. - állt fel Dongwoo, és elindult az ajtó felé. Én kikísértem, majd egy " holnap találkozunk" szöveggel el is köszöntünk.
-  Baj, hogy idejöttem? - kérdezte MyungSoo. - Ha igen, akkor megyek.
- Mi ez a hirtelen változás? Az iskolába állandóan bántasz, a házijaidat kell csináljam folyamatosan, és minden reggel a kávé. Én ezt már unom MyungSoo. Én ezt nem bírom. Kérlek! - könyörögtem, neki. Ő felállt és odajött hozzám. Látta, hogy a szememben már összegyűltek a könnyek. Becsuktam a szemem, és semmi másra nem tudtam most gondolni. A szívem hevesen kezdett verni, és csak jobban kezdtem sírni.
- Ne sírj. - mondta, majd át ölelt. Ránéztem, és minden fájdalmam alább hagyott.
- Nem tudom, hogy miért bántottalak folyamatosan. Csak azt az egyet tudom, hogy megkedveltelek egy pár nap alatt. Csak azért nem tudtam abbahagyni, mert mit gondoltak volna mások. Mindenki tőlem félt a legjobban, és ha most abbahagytam volna, mindenkinek feltűnt volna.
- És inkább tovább folytattad. - mondtam, majd elváltam tőle. Belenéztem íriszeibe, és egy pillanat alatt lett piros az arcom.
- Mi az? - kérdezte, és elmosolyodott.
- Nem akarsz még elmenni? - kérdeztem, és mutattam az ajtó felé.
- Ha azt szeretnéd. - mondta, és elindult. Mikor kiment az ajtón, a szívemben fájdalmat éreztem. Mintha épp most ütöttek volna bele egy szeget. Lefeküdtem a kanapéra, és a falat kezdtem el bámulni. Folyamatosan MyungSoo járt a fejemben, és ahogy megölelt. Bánt, követ, majd egy mozdulattal ölel meg. Döntse már el mit érez. Kíváncsi leszek, mit fog csinálni holnap a suliban. Ellátogattam a fürdőszobába, majd lezuhanyoztam. A bögréket, amikből ittunk elmostam, és elmentem aludni. Reggel 6:30-kor csörgött a telefonon az ébresztőóra. Lezuhanyoztam, egy farmert és egy kék felsőt vettem magamra. Mikor elkészültem, csináltam magamnak reggelit, majd elindultam az iskolába. Előre félek. Az első órám matek. Hurráá. Bementem a terembe, és leültem a szokott helyemre. A hátamnál MyungSoo szokott ülni, de most valamiért senki nincs ott a helyén. A haverjai sem, és ő sem. Becsengettek, majd bejött a tanár. Egész órán ismét csak ő járt a fejemben. Miért nem jött ma suliba? Talán gondolkozik?
- WooHyun! - zökkentett ki gondolataimból a tanár. - Meg tudnád oldani ezt az egyenletet? - kérdezte, majd felálltam és a tábla felé vettem az irányt. Mikor megcsináltam a feladatot, azután ki is csengettek, úgyhogy indultam a tetőtér felé. Egy árva lélek nem volt fent. De valaki mégis.
- Óh, megint itt? - kérdezte valaki.
- Szia Dongwoo! - mosolyogtam neki. - Milyen órád volt? 
- Angol. Egy örökkévalóság. Mi volt tegnap? - kérdezte.
- Miután elmentél, azt hiszem egy 15 percre rá ő is elment. - mondtam.
- Értem. Megyek mert kémiám lesz, és nem ebben az épületben, szóval gyalogolnom kell. Majd még találkozunk. - mondta, majd el is ment.
- Most már mindig itt fogtok találkozni? Honnan ismered Dongwoot? - jelent meg MyungSoo előttem.
- Nem tudom. És tegnap óta ismerem, hogy elvitt magával. - mondtam, majd leült mellém.
- Suli után megyünk együtt haza? - kérdezte.
- Megint jönni szeretnél hozzám? - kérdeztem vissza:
- Kérdésre, kérdés a válasz?
- Bocsánat. Menjünk. - mondtam. - Hol voltál? Nem voltál első órán.
- Elaludtam. - mondta.
- Na én mentem, mert ha nem tudnád még van összesen 6 óránk. - mondtam, majd otthagytam. Elindultam a terem felé, és az járt a fejemben, hogy nem bántott. Nem kérte a kávét, és a háziját se adta ide nekem. Megváltozott volna. Aiisshh. Miért vagy a fejemben Kim MyungSoo? Órák után ő hamarabb kiment. Azt hittem nem megyünk haza együtt, de mikor kiléptem a terem ajtaján, ott állt falnak támaszkodva.
- Mehetünk? - kérdezte, én csak bólintottam, és elindultunk. Egész úton csöndbe voltunk. Haza körülbelül egy fél óra az út. Mikor hazaértünk, ő leült a kanapéra, én pedig megint csináltam neki a teát.
- Tessék. - adtam a kezébe a bögrét. - Fahéjas.
- Köszönöm. Imádom a fahéjat. - mondta, majd mosolygott. Elmentem a konyhába, és én is megcsináltam a sajátomat. Hirtelen megfogta a derekam, én pedig elejtettem a bögrét.
- Mit csinálsz? - kérdeztem. - Mintha fiú lennék. - mondtam, majd megfordultam, és egyenesen a szemeibe néztem.
- Tudom, hogy az vagy. De tegnap óta csak te jársz a fejemben. - mondta, majd csak arra lettem figyelmes, hogy puha ajkai már az enyémen van. Próbált utat törni nyelve az én számban, amit hagytam is neki. Fogalmam sincs miért csinálom ezt, de élvezem. Már teljesen belemélyültünk, hevesen faltuk egymást, és a szobám felé vettük az irányt. Ledobott az ágyra, majd felém jött.
- Miért csinálod ezt velem? - kérdezte, majd ismét az ajkaimra tapadt. Egy pillanat alatt vette le rólam a pólót.
- Ugyanezt kérdezhetném tőled. Bántasz, aztán egy idő után már az ágyamban vagy. - mondtam, majd felültem, és én is egy mozdulattal vettem le róla a pólót. Elkezdett simogatni, majd már az övemet kezdte el piszkálni. Jobban vert a szívem. Soha életemben nem csináltam még fiúval. Ő az első. Mikor kicsatolta az övem, és kigombolta a gombokat, elkezdte levenni rólam a nadrágot. Magam felé húztam, és megint belekezdtünk egy csókcsatába, ami egyre gyorsabban és gyorsabban ment. Rajtam már csak egy alsónadrág volt, így felé mentem, és én is ugyanazt kezdtem csinálni amit ő eddig. Levettem a nadrágot, mert már láttam, hogy nagyon szűken van. Rajta is egy alsónadrág volt, és megálltam.
- Mi az? Miért hagytad abba? - kérdezte.
- Soha nem csináltam még ilyet. - válaszoltam.
- Na, gyere ide. Majd akkor én kezdem. - mondta, majd ismét felém került. Elkezdte a nyakamat csókolgatni, majd egyre lentebb ment. Amit én éreztem akkor, mintha a mennyekben lennék. Éreztem, hogy már az alsónadrágot is levette, és megérintette férfiasságom. Kicsit megremegtem, de még mindig jól éreztem magam. Ki nem érezné magát ilyen jól, ilyen helyzetben. Hirtelen már ajkait éreztem rajta. Majd nyelvével kezdett vele játszani. Azt hiszem már a fellegekben járok. Abbahagyta, majd felém jött ismét, és egy csókot lehelt ajkaimra, majd jelezte, hogy én következek. Óvatosan vettem le róla az alsónadrágot, és egy percig csak bámulni tudtam, de nekiláttam. Megérintettem, és én is ugyanazt tettem, amit ő tett velem. Hallottam halk nyögéseit, és egyre jobban belemélyültem. Felült, majd négykézlábra állított.
- Nem fog fájni. Először szokatlan lesz, de utána már sima ügy. - mondta.
- Csak csináld, mert nem bírom. - mondtam, majd szervét éreztem magamban. Elkezdte mozgatni magát bennem.
- Aiishh . - suttogtam.
- Nyugi. - mondta, majd egyre erősebben kezdte csinálni. Már megszoktam, és nyögéseim egyre hangosabbak lettek.
- Myung....Soo - nyögtem nevét, és már a vége felé jártam.
- Ne add még fel. Én hol maradok? - kérdezte, és ugyanazt a pózt vette fel mint én. Rajtam a sor. Kicsit szűkösen volt ő is, de mivel ő sem csinált még ilyet, én is csak óvatosan kezdtem hozzá. Mikor már ő is megszokta, én is gyorsabban kezdtem mozogni benne. Az ő nyögései is hangosabbak lettek, és már az egész ház, a mi hangunktól volt zajos. Lassan a vége felé értem.
- Ennyi.....volt. - mondtam, majd láttam, hogy egyszerre sikerült. Ledőltem az ágyra hanyatt, és a plafont néztem.
- Jó volt? - kérdezte MyungSoo.
- A legjobb. Köszönöm, hogy ezt veled élhettem át. - mondtam majd mellkasára hajtottam fejem. Betakaróztunk, és mivel nagyon elfáradtam hamar csuktam le szemeim.
- Szeretlek. - mondta ki azt a nagy szót.
- Azt hiszem, hogy én is. - mondtam.
- Soha többé nem foglak bántani. Megígérem. - mondta, majd egy pillanat alatt mind a ketten el is aludtunk.