- Jóólvan, mindjárt vége szívem. Ne aggódj. - nyugtattam. Ő a házban járkált fel s alá, teljesen pörgött, én pedig még mindig itt ülök.
- Lezuhanyoztál már egyáltalán? Még fel sem vagy normálisan öltözve. Szívem, 1 óra múlva ott kell legyünk. - sürgetett.
- Jólvan, megyek. - mondtam, majd elindultam a zuhany felé. Nos, egy partira vagyunk meghívva, a legjobb barátomnak a szülei találták ki, mert van a 30. évfordulójuk, és szeretnék, ha mi is lemennénk. Persze nem csak mi leszünk, de azért elég kellemetlen. A lényeg a barátnőm, Park Bom nevezetű hölgy, akit a legjobban szeretek. 1 éve vagyunk együtt, de úgy gondolom, jobb ha már ténylegesen együtt is élünk. Szóval felmentem a fürdőbe, gyorsan beálltam a zuhany alá, és kellemesen meleg vízzel megmostam magam. Derekam köré tekertem a töröközőt, és elindultam a hálószoba felé. Felvettem egy nem sötét, de nem is világos farmert, majd egy kockás inget, egy elegáns nyakkendővel, majd kedvenc parfümömmel fújtam be magam. Ezzel én elvagyok intézve. Ez körülbelül egy fél órába telt. Lementem és az asszony már nem bírt rám várni, felhúztam a cipőm, és már indultunk is volna, de Bom még a tükör előtt állva igazított magán.
- Szívem, te vagy a legszebb, és te mondtad, hogy egy 1 múlva ott kell legyünk szóval légyszíves. - sürgettem, majd indult is kifelé. Ahogy kell illedelmesen kinyitottam neki az ajtót, majd a volán mögé ülve, indítottam is a motort. Még egy fél órába telt az út mire odaértünk. - Gyere szépségem. - nyitottam neki az ajtót, és nyújtottam hozzá a kezem, hogy segítek neki. Lezártam az autót, összekulcsoltuk ujjaink, és a bejárat felé indultunk.
- Várj már, a táskám. - mondta ijedtében. Mintha a legértékesebb dolgát hagyta volna benne abban a táskában. Csak egy telefon volt meg egy parfüm. Nők. Na mindegy.
- Szívem. Ma este remélhetőleg nem fog keresni senki. A telefon nem szükséges, az illatod pedig egyszerűen tökéletes. Felejtsd már el ezt ma estére. - mondtam.- Jól van. Legyen igazad. De csak egy utolsó fújás. - mondta, majd kezébe vette a Beyonce-s parfümöt, és magára fújta. Mikor beértünk, már a haverom várt az ajtóba.
- Végre YoungJae. Mi tartott ilyen sokáig? Kezd ez a terem egyre megtelni. Rengetegen vannak, és haver, tele olyan emberekkel akik anyámmal meg apámmal egyidősek. Figyelj, maradjunk itt egy órát aztán tipli. - magyarázott, majd ránéztem Bomra, jelezve, hogy ő is itt áll mellettem.
- Óh, szia Bom.! - köszönt barátnőmnek is végre, és elindultunk befelé. Nos, igen elég gazdagok. A terem hatalmas, tele asztalokkal, székekkel, és még tánctér is volt.
- Gyertek, üljünk ide. - mutatott egy asztal felé DaeHyun.
- Hé, hé! - szóltam rá. - Neked nem is itt kellene ülnöd.
- Figyu, most nem akarok velük lenni. Hadd legyenek csak ketten. Nem akarom őket zavarni. - mondta, majd helyet foglalt.
- Szívem, hozok inni. - jelentette be barátnőm, majd felállt azt asztaltól, és elment.- Hé! - szólt rám DaeHyun, amint meglátta, hogy csak Bomot nézem. Olyan szexi, ahogy tölti magának az innivalót.
- Mondjad. - szóltam vissza, de szemem még mindig nem vettem le róla.
- Menjünk az erkélyre. - mondta, majd felállt.
- Nem akarom itt hagyni az egyetlenem. - válaszoltam neki.
- Gyere már. - nyaggatott.
- Akkor hozom őt is. - mondtam.
- Nem, én most csak veled akarok kint lenni. - mondta, mire felnéztem rá, és nem értettem mit akar.
- Legyen. - mondtam, majd felálltam, és először odamentem Bomhoz, hogy szóljak neki, kimentünk az erkélyre. Ő csak bólintott, és adott egy puszit az arcomra. Az erkély is gyönyörű volt. Hatalmas, és csodálni lehet az eget, a csillagokat, a Holdat, és az egész mindenséget.
- Miért is jöttünk ki? - kérdeztem.
- Már mondtam. Csak veled akarok lenni. - válaszolt, de még mindig nem értem miért mondd ki ilyeneket. Remélem nem ferde hajlamú vagy valami.
- Figyelj. Elég régóta ismerjük egymást. Talán... - hagyta abba, majd közelebb jött felém. Mi a... Ez most kajak ferde hajlammal rendelkezik, mert ez durva. Kezét csípőmre helyezte, majd közelebb húzott magához.
- Mi van veled? - löktem el magamtól. - Barátnőm van haver. Plusz nem mondtad, hogy...izé, ez van. - mondtam, majd visszamentem, és megkerestem barátnőmet. Megálltam a terem közepén, és kerestem a szememmel, mire megtaláltam a helyünkön, ahová eredetileg leültünk.
- Menjünk. Jó? - fogtam meg kezét, és húztam magam után.
- Hé, várj már! Mi történt? Miért megyünk máris? - faggatott, de nem mondom el neki. Nem akarom, hogy ebből baj legyen. - Szívem, baj történt? Összevesztetek? Válaszolj már!
- Semmi! Megyünk. - mondtam határozottan, mire abbahagyta a faggatást, és inkább jött utánam.
- Nem tudok szaladni magassarkúba! - kiabált, de mintha meg se hallottam volna. Beültünk a kocsiba, majd indultunk haza. Mikor hazaértünk, ledobtam a cipőm, és berohantam a fürdőbe. A tükörben a szörnyűség tükröződött vissza. A szívem hevesen kezdett verni, amitől megijedtem, mert nem hiszem, hogy ez rendjén lenne. Mikor kimentem, a hűtő felé indultam, hogy igyak valamit, de csak tej volt, és narancslé, így inkább a csapból engedtem vizet, és lehúztam. Bom jött oda kérdően, és nem értett semmit.
- Szívem, mi történt? - ölelt magához, majd puszit adott ajkaimra. Jelenleg, ez nem hatott meg. Valami oknál fogva, most nem éreztem azt a hatást, amit ő szokott okozni. Nem lehet. Nem lehet.
- Semmi. Semmi, csak nem akartam ott lenni. - válaszoltam, és tényleg nem akartam ott lenni. Gyere. - fogtam meg kezét, majd a hálóba vezettem. Heves csókcsatába kezdtünk, majd ledobtam az ágyra, és felé emelkedtem. Hosszú, egybe ruhájának cipzárját kezdtem lehúzni, majd teljesen leszedtem róla. Aminek meg kellett történnie megtörtént, és reggel megint nem úgy keltem, mint aki épp a legboldogabb. DaeHyun járt a fejemben. De miért? Próbálom kiverni a fejemből, de ez nem megy. A barátnőm telefonja csörrent meg, majd ránéztem és egy Chanie nevű srác jelent meg a képernyőn. Nem akartam felvenni, de rossz érzéseim támadtak. Felkeltem, magamra kaptam egy rövid nadrágot, és levánszorogtam a konyhába összecsapni valami reggelit. Bom is utánam jött kis idő múlva. Nem akartam rákérdezni hirtelen ki az a Chanie, és mit akar tőle, de essünk túl rajta.
- Figyelj, reggel hívott valami Chanie. - mondtam.
- Ki? - nézett rám, és láttam rajta az ijedtséget. - Felvetted? Beszéltél vele? - kérdései ziháltak, és mintha titkolna valamit.
- Nem vettem fel. Szóval, ki ő? - kérdeztem.
- Ah, senki csak egy ismerős. - felelt, de még mindig takargatott valamit.
- Igen, és megnézhetem a telefonod? - kérdeztem.
- Ugyan szívem, nem foglak megcsalni. - mondta, és egy apró mosolyféleséget küldött felém. Tudom, hogy van még valami, de nem mondja el. Elindultam a háló felé, és a telefont vettem a kezembe. Bom utánam szaladt.
- Szívem, add ide a telefonom. - nyújtotta kezét, de én nem teljesítettem parancsát, és elkezdtem nézegetni a híváslistát, és az üzeneteit. Tele volt " Hamarosan látlak", "Szeretlek", és ilyesmi SMS-el. A telefont ledobtam az ágyra, és a szekrényből kezdtem kidobálni a ruháimat, majd a bőröndöt is elővettem.
- Ez nem az, aminek látszik. - jött oda, de én meg sem hallottam, tovább pakoltam a bőröndbe. Legalább most már van ok, amiért itt kell hagyjam. Ez az utolsó két nap, nem ment a legjobban egyikőnknek sem. DaeHyun is bekavart az érzéseivel, és az én érzéseim Bom iránt, már messze nem él bennem. Amint összepakoltam, elindultam az ajtó felé, majd felvettem cipőm.
- Jó volt ez az egy év. De nem erre számítottam, hogy így lesz vége. Szerettelek Park Bom, de látom van jobb nálam. Nem lett volna baj, ha nem titkolod, és elmondod már akkor amikor ez az egész elkezdődött. Mondd, mióta is tart ez? - néztem rá, válaszra várva. Nagyot nyelt, majd válaszolt.
- Fél éve.
- Fél éve tart. Ez igen. Gratulálok! Remélem ő lesz az igazi. Félreismertelek. - mondtam, majd elindultam az autó felé, bepakoltam, és indítottam a motort. Az úti cél DaeHyun háza. Hogy miért oda, még magam sem tudom, de a legjobb barátom, és amíg lehet, ott tudok lenni nála. Mikor megérkeztem, megnyomtam a csengőt, és vártam hátha ajtót nyit.
- YoungJae. - nyitott ajtót, és félreállt, hogy betudjak menni.
- Bocs, hogy rád török. Nem akarlak zavarni. De most rád van szükségem. - mondtam, és ő csak figyelt. - Most jöttem el Bomtól. Valami Chanievel kavart a hátam mögött. És ez mind fél éve. Szerinted?
- Chanie? Várj, ugye nem Himchanie? - kérdezett rá.
- Lehet. De nem érdekel. Figyelj, ami tegnap este történt.... nos, sajnálom, hogy ott hagytunk. De nagyon meglepődtem, mert eddig mindig volt barátnőd, és most ez lett belőled. Miért? - mondtam.
- Nem tudom. Nem vonzódok már úgy a lányokhoz. És te pedig, a legjobb barátom vagy, és jelenleg te számítasz a legtöbbet. Ez alatt a pár év alatt, sok mindenre gondoltam kettőnkkel kapcsolatban, de nem mertem nyilvánosságra hozni. De tegnap este erőt vettem magamon, de te nem vetted ezt át úgy. - mondta.
- Tegnap este óta, nem hatottak meg Bom csókjai, és este lefeküdtünk, ezzel nyugtatva magam, hogy hátha ez csak egy félreértés. De nem így lett, mert ma reggel nem úgy keltem ahogy mindig. Az érzések kavarognak bennem. A szívem is máshogy ver azóta. - mondtam, majd a kezemben lévő telefonom kezdtem bibrálni.
- Hé, akkor ez most azt jelenti... - mondta, és inkább nem fejezte be mondatát.
- Azt. - válaszoltam. - Szóval, itt lehetnék egy darabig, míg nem találok egy lakást? - kérdeztem.
- Persze, maradj csak! Addig leszel ameddig szeretnél. Felőlem, egészen életed végéig itt lehetsz. Engem nem zavarsz, sőt örülnék neki. - mosolygott, majd felálltam, és kimentem a cuccért a kocsiba.
1 év múlva még mindig ott voltam abban a házban, együtt DaeHyunnal, és érzések érzések hátán. Mindketten ferde hajlammal rendelkeztünk, de egyikőnk sem bánta meg. Jelenleg most élem, a legboldogabb életem. És köszönöm neki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése