- Jó éjt srácok! Holnap akkor próba. - köszöntem el tőlük, majd elmentem a szobámba. Illetve szobánkba, mert jelenleg Taoval osztozunk egy szobán. Minden este félelemmel fekszek, mert kitudja, mit fogok álmodni. Eddig semmi vészes nem volt, de azért a félelem mindig bennem van. Aznap este egy szörnyű álmom volt:
Egyedül voltam. Egyedül a sötétben, csak egy apró lámpa égett haloványan. 4 fal vett körül, hideg volt, és fáztam. Senki nem volt rajtam kívül. Nem tudom hol voltam, de az biztos, hogy még életben. Az utolsó emlékem az volt, amikor a barátommal a város közepén voltunk. Aztán kiesett minden. Ez a hely, mintha a börtönben csücsültem volna. A legrosszabb rémálom.
- Rendben, akkor intézzétek el, én meglátogatom a srácot! - hallottam valaki hangját az ajtó túloldaláról. Tudtam, hogy az a valaki ide fog bejönni, mivel úgy gondolom egyedül vagyok. Az ajtó kulccsal bezárva, és az ajtón semmi üveg, amin átláthatnék. Halk ajtónyitásra lettem figyelmes. Egy magas, fekete hajú srác lépett be az ajtón. Szemét rám eresztette, majd leült mellém a földre.
- A nevem Huang Zi Tao. - mutatkozott be. - Téged hogy hívnak?
- Miért vagyok itt? És miért kérdezel ilyeneket? Biztos tudod hogy hívnak, különben nem ülnék itt. - mondtam.
- Nem. Igazából nem én hoztalak ide. Én még csak most jöttem. Szóval, hogy hívnak? - tette fel újra a kérdést, de nagyon erősen gondolkoztam, hogy elmondjam e neki. Jelenleg most csak azt szeretném, hogy eltűnjek innen. Az ok, hogy miért vagyok itt még mindig csak egy kérdés számomra.
- Wu Yi Fan. - mondtam halkan, szinte suttogva. A földet fürkésztem, és ujjaimmal kezdtem játszani. Egy 5 percig még csendben ültünk egymást mellett, és arra készültem, ha nem szólal meg, majd én rákérdezek miért is vagyok itt valójában.
- Szóval, miért hoztatok ide? - kérdeztem, majd vártam a választ. A srác megvakarta tarkóját, és mély levegőt vett.
- Nem tudom. - zárta le ezzel az egészet. Mi az, hogy nem tudja? Miért nem tudja? A kérdések mind gyűltek a fejemben, de választ igazán nem kaptam rá. A srác felállt, elindult az ajtó felé, de egy pillanatra még visszatekintett rám. A pillantásában észrevettem, hogy ok igazából nincs rá, de még is érzek valami veszélyt. A barátomról sem tudok semmit. Otthon engem vár a családom. Azt sem tudom hány napja vagyok itt, vagy egyáltalán álmodom e az egészet. Igen, nos ez egy álom volt.
- Kriiiiis! Az Isten áldjon meg! Mozdulj már meg! - hallottam valaki kiáltását, és ijedten ültem fel az ágyon.
- Kris! Haver, a reggelid. Plusz 1 óra múlva próba. Igyekezni kellene. - jött be szobatársam, Tao.
- Hé haver! - szóltam utána. - Ugye nem akarsz sehova elvinni? Nem akarsz bezárni sehova, és ok nélkül tényleg nem bántasz vagy akármi.
Ő csak nézett rám, és nem tudom mit gondolt magában, de biztos most teljesen hülyének nézett.
- Haver, mit szívtál az este? - kérdezte.
- Semmit, csak hülyeséget álmodtam. Felkeltem az ágyból, kimentem egy rövid nadrágban az ebédlőbe, és leültem az asztalhoz. Előttem finom tojásrántotta, és narancslé. Mindig a legjobb párosítás. Gyorsan megettem, majd a fürdő felé indultam el.
- Állj meg! Luhan épp zuhanyzik. - szólt utánam Suho. Addig leültem a tv elé és elkezdtem kapcsolgatni. Semmi értelmes adás nem volt kora reggel, de most mit csinálhattam volna addig.
- Hova raktad a piros alsónadrágom? - jött oda Chen, és hangosan felnyerítettem, majd ránéztem Suhora. Suhot is elkapta a nevetés, de szegény Chen még mindig nem értett semmit. Tegnap este, mindenki cuccát összeszedtük, és egy helyre raktuk el. Ami a kezünkbe került, azt már megmenteni nem lehet, szerintem. Az a hely, a pince legeldugottabb része.
- Chen, ha azt megtalálod, bármit megteszek. - nevettem.
- Hova dugtátok el? Hyungok! Bajban lesztek! Figyelmeztetlek titeket! - ijesztett meg minket, de a vállunkról söpörtük le.
- Végre! - álltam fel, és mentem a fürdő felé. Luhan csak nézett rám, mi bajom. Hogy tud fél órán át fürödni? Nem értek én ehhez. Nekem körülbelül 10 percbe telik, de mit csinál ő fél órán keresztül? Kiveri magának, vagy mi a frász? A lényeg, hogy hamar végeztem a zuhannyal, majd egy törölközőbe mentem át a szobába.
- Haver, remélem alsónadrág van rajtad, különben kizavarlak. - szólt rám Tao, majd egy mosolyt lőttem el jelezve, hogy csak törölköző található a testemen. Úgyis megfog történni. Az álom úgyis valóra fog válni. Senki, de senki nem tudja, hogy nálam az álmok valóra válnak. Taoval is úgy viselkedtem, mintha a legnagyobb rendbe lenne minden. Ő is tudja, és én is. Valaki elvisz engem, és Tao hozzájuk tartozik. Nem tárhatom fel előtte, hogy mindent tudok.
- Na én kimentem. Nem vagyok kíváncsi a méretre. - mondta Tao, majd kiment. Gyorsan felöltöztem, majd kimentem utána.
- Hyung, a vized és a kajád. - jött oda Sehun, és adta kezembe a dolgokat.
- Köszönöm. - mondtam, majd elindultam ki az ajtón, hogy bepakolok a kocsiba.
- Eljönnél velem a városba? 10 perc az egész, csak Xiumin nyavalyog. Kérlek. - kért meg Tao. Kezdődik. Most ha én elmegyek vele, már én a próbára nem jutok el.
- Ne haragudj Tao, de segítek Suhonak bepakolni, mert valaki annyi cuccot hoz próbára, mintha épp költöznénk. - próbáltam terelni, és igazából nem akartam, hogy való váljon az álmom.
- 10 perc. Gyere már! - hajtotta Tao. Szóval, ha akarom, ha nem, ennek meg kell történnie.
- Jól van, jól van. Menjünk, de először beszólok a többieknek, hogy veled mentem. - mondtam, majd elindultam az ajtó felé, de visszarántott.
- Tudják. - mondta, majd elindult, még mindig a csuklóm fogva. Már egy 10 perce mentünk, de még mindig nem álltunk meg. Ettől féltem. 10 perc, 10 perc, és már körülbelül a 20. boltot hagytuk el.
- Jól van. - engedtem el kezét. - Tudom mire megy ez ki. Ki vagy te?
- Kris, mi bajod? Csak boltba megyünk. - mondta.
- Boltba ugye? Azt mondtad 10 perc, és körülbelül 20 perce gyalogolunk. - néztem rá. - Figyelj, tudom. Elmondhattad volna a legelején. Elmondjam én? Jó, az álmaim valóra válnak. Minden este, ha álmodok valamit, másnap vagy a héten úgyis megtörténik. Mikor eltörtem a tányért, és megütöttem Layt. Amikor Kyungsoo megütött, mert a volt barátnőjére rámásztam. Ezt mind megálmodtam, és mind valóra is vált. Nem akartam rámászni Kyungsoo volt nőjére, mégis megtettem. Nem akartam megütni Layt, mert összeveszett Luhannal. A tányért se akartam a földhöz vágni, amikor elkezdtetek kiabálni. Az este viszont azt álmodtam, hogy egy üres szobában, vagy nem is tudom hol ültem egyedül. És úgy jöttél be hozzám, hogy azt se tudtad ki vagyok. És a nevem kérdezted. Szerinted, most miért vagyok itt veled? Ha akartam volna, ha nem elkell veled jöjjek, addig nyavalyogtál volna. És most azt fogom várni, mikor fogok ott ülni abban a szobában, egyedül. És várni fogom, hogy bejössz a szobába, és megkérdezed ki vagyok. Veled mi fog történni? Miért nem fogod tudni ki vagyok? Hm? Vagy csak eljátszod? Kamera van mindenhol felszerelve? Fognak hallani minket, és látni? Mondd el Tao. Meghallgatlak. - fejeztem be szövegem, majd vártam a válaszára.
- Húú. Hát... - szólalt meg, de mintha ledöbbent volna. - Kris, ezt hamarabb is elmondhattad volna. Miért nem mondtad, hogy minden álmod valóra válik?
- Az mindegy. Szóval? - néztem még mindig kérdőn rá.
- Nem tudom miről beszélsz. Lehet azt mondtam, 10 perc. Próbáltam sietni. - terelt még mindig.
- Figyelj, ha nem mondod el, itt hagylak. Megyek vissza. - mondtam, majd fordultam is meg.
- Kris! - szólt utánam. - Tényleg, fogalmam sincs miről beszélsz. De menjünk. Tényleg megjárjuk gyorsan. - fogta meg újra csuklóm, és egy boltba vezetett be.
- Áh, meg is van. - mondta, majd levett egy csomagos tésztát, majd egyenesen a pénztár felé indult. Most komolyan, ezt itt eljátszotta előttem, vagy az álmom nem valósul meg. - Menjünk! - szólt, és elindultunk visszafelé. Nem akarom túlságosan beleélni magam ebbe az egészbe, mert kitudja, ha nem ma, de a héten biztos megtörténik...
*2 hét múlva*
- Tao! Hova raktad a tésztát a hűtőből? - kiabáltam az említett személynek, aki épp a szobánkban volt.- Megettem?! - kiabált vissza. Nagyon jó, mit fogok enni?
- Suho! - kiabáltam a másik leadernek aki a tv előtt gubbasztott. - Van valami kaja?
- Ha elmész a boltba, akkor lesz. - válaszolt.
- Kinek is van kitűzve ez a feladat? - néztem rá, jelezve azzal, hogy az ő dolga lenne most a héten bevásárolni.
- Jóól van! Felkapok valamit, aztán megyek. - mondta, majd kikapcsolta a tv-t és elindult a szobája felé. Ameddig ő bevásárol, én unatkozni fogok. És ha én unatkozok, akkor az nem jó.
- Luhan! - kiabáltam neki, majd bementem a szobájába. - Játszunk!
Nos, mi ketten ha unatkozunk akkor játszani szoktunk. Leülünk a földre, és egymás szemét nézzük. Ezt hívják farkasnézésnek. Nem a legjobb móka a világon, de Luhan....Luhan kicsi még, és gyakorolnia kell. Ezzel el is ment az idő, és Suho érkezésére mindketten felálltunk, és kimásztunk a konyhába enni valamit. Hozott tésztát, de most azt én eszem meg Tao elől, amiért ilyen volt. Utálom, ha a tésztámat eszi meg valaki. Az külön nekem való. Ez egy Wu Yi Fan szabály, ha valaki megeszi a tésztát előlem, az bűnnek számít.
Nos, az álmaim azóta az este óta nem váltak valóra. Tao kicsit nézett hülyének, és tényleg azt hitte szívtam valamit. Akkor megmagyaráztam, hogy tényleg azokat a dolgokat, amiket eddig álmodtam, nem történtek meg, így szerencsém volt, és nem hitte el. Azóta, minden nap nyugodtabban fekszek, s kelek. A napok jobban teltek, mint akkor. Hogy mikor, és miért történt ez, még mindig kérdés. De addig jó, míg nem fordul elő még egyszer. Remélem, ez örökre elmúlik, és nem fog visszajönni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése