Got7-MarkJin

Este egyedül sétálgattam egy elhagyatott utcában, amikor hallottam pár fiúnak a hangját, akik hangosan kiabáltak, de azt nem értettem, hogy mit. A lépteimet gyorsabbra vettem, és próbáltam mihamarabb hazajutni. Egyre közelebb hallottam a kiabálásokat, annál jobban vert a szívem. Próbáltam gyorsabban, és gyorsabban menni, de ha engem követnek, akkor egyből kiszúrják, hogy félek, és utánam futnak. Nem is kellett több, már az egyik srác a vállamat fogta, azzal pedig magához is fordított.
- Sziiaa. - az undorító mosolyával villogott, majd próbált jópofizni. - Téged hogy hívnak?
- Mark vagyok. Akarsz tőlem valamit, vagy akár el is mehetek? - próbáltam nem mutatni a félelmemet. Próbáltam erősnek mutatni magam. Nem engedtem az ördögnek.
- Maaark. - röhögött a képembe.
- Talán nem tetszik? Na le lehet lépni szerintem. Hagyjatok békén! - megfordultam, majd egy másik srác is elkövette ugyanazt a hibát, amit az előbbi. Megfogta a vállamat, és magához fordított. Nem tudtam már mozdulni, mindenki megfogta valamelyik testrészem, és nem engedtek. Levették a pólómat, és olyan furának tűnt, mintha engem akarnának megerőszakolni. De én fiú vagyok basszus, engem hagyjanak békén, még ha buzik is, ne engem basszanak meg. A kurva életbe már. Bármilyen erősséggel próbáltam kiszabadulni a kezek közül, egyszerűen nem ment. Nem tudtam mit csinálni, vártam, hogy ezek teljesen levegyék a ruhámat. Nagy nehezen a kapálódzásom után sikerült az egyiket jól tökön rúgni, de a terv, hogy valahogyan kiszabadulok, nem nagyon jött össze.
- Álljatok le ! - hallottam valaki kiabálását, majd lépteket hallottam. Még egy ember, szuper. Ezek elvisznek engem egy jól eldugott helyre, és ott jól megerőszakolnak. Hacsak nem akarnak az utca közepén széttépni, de szó szerint. - Mit képzeltek? Kik vagytok, hogy csak hozzányúltok a haveromhoz. - mi? ennél az utolsó mondatnál kicsit megnyugodtam. A haverom jött értem, meglátott, vagy mi a fene? Úgy megörültem, hogy amíg ezek elbeszélgetnek, meg lerendezik a dolgokat, addig próbálom felvenni azokat a ruhadarabokat, amiket levettek rólam. Épphogy sikerült a pólómat felvenni, már fel is figyeltek rám.
- Nem engedjük sehova.! Ő már a miénk! Világos? Ellehet húzni, vagy ha szeretnéd, téged is megrendezünk. - mondta az egyik, és az állítólagos haveromat leütötte, de úgy, hogy nem volt eszméleténél. Nem is tudtam ránézni, hogy ki az a haver, mert engem is sikeresen leütöttek.

Egy sötét, pince féleségben ébredtem, szörnyű fejfájással. A kezem meg van kötve, mozdulni nem tudok. Aztán eszembe jutott, hogy van egy haverom, aki próbált engem megmenteni, de nem jött össze. Őt is leütötték. Körbenéztem, de a sötétség miatt, nem nagyon láttam semmit. Egy lámpa pislákolt a mellettem lévő asztalnál, és a fénye nem terítette be az egész pincét. Halk nyöszörgést észleltem mögülem, mikor rájöttem, hogy háttal vagyunk a másiknak. Tehát a haverom, itt ül mögöttem, csak én nem vettem észre.
- Hé! Hé! Jól vagy? - próbáltam hozzászólni, de még nem tért magához teljesen. Még hozzá sem tudtam nyúlni, nem tudtam felkelteni, hogy csináljunk valamit. Össze - vissza néztem, hátha meglátok valamit, amivel a kezemről letudom szedni ezt a nyavalyát.
- Hol vagyunk? - szólalt meg mögöttem a srác, majd egy pillanatra megálltam.
- Tisztázzunk valamit. Te ki vagy? - kérdeztem, és próbáltam hátrafelé nézni. Sem a hangja nem ismerős, se semmi. - Aztán, miért próbáltál megmenteni? - hallottam egy halk nevetést felőle, de még mindig vártam a választ.
- A nevem Jinyoung. És azért próbáltalak megmenteni, mert láttam, hogy ezek buzik. De ha baj. akkor máskor nem teszek ilyet. - mondta.
- Áh, nem, köszönöm szépen, tényleg. De sokra nem nagyon mentünk. Ha ezek újra idejönnek, akkor tényleg nincs menekvés. De, ahogy körbenézek, vannak itt vasak szerteszét, meg ilyen olyan holmik. Ha megpróbálnának kikötözni, talán ők rosszabbul járnak. Vagy.. ezt nekünk hagyták itt, hogy majd közbe verni fognak? Kezdek félni. - mondtam neki, bár az arcát nem láttam, mégis éreztem, hogy mosoly ül az arcán. Ilyeneket könnyen megérzek.
- Nem kell félni, majd megoldjuk. Ezekkel a srácokkal már találkoztam egyszer. Volt egy kis balhé, de ilyenekkel még sosem foglalkoztak, hogy megerőszakolnak egy fiút. - ismeri őket, és nem fél tőlük. Ha ő nem fél, akkor nekem sem kellene, hiszen megmentett.
Ajtó nyílását hallottuk a túloldalról, és mindkettőnk feje az ajtó felé irányult. A szívem jobban kezdett el verni, hiába tudom, hogy nem kell félni, míg Jinyoung itt van.
- Sziasztok srácok. A neveem...
- Nem érdekel a neved Wang. Mindenki ismer téged, csak épp Ő nem. - majd a fejével bólintott egyet, hogy lássák, rólam van szó. - Abba lehet hagyni, már ismerlek. Most provokálni akarsz minket? Nem nagyon jön össze, de csak próbálkozz. Ha megerőszakolod Őt, én meg téged foglak. De ezt hót halálos komolyan mondtam. Ha hozzányúlsz, nem éled túl. - védett meg Jinyoung, de közben nem mertem felnézni. Tudtam, hogy itt állnak ketten előttem, és engem néznek.
 - Jól van fiúk. Engedjétek őket, de fogjátok szorosan, még nem végeztem. - adta ki a parancsot a többi srácnak, majd a kezemnél piszkálták a kötelet, hogy eleresszenek. Kinéztem magamnak egy hosszú vasat, ha elengednek akkor félrerúgom, felveszem mert leütöm. Legalább az egyiket. Megvártam míg Jinyoungot is elengedik, aztán akcióba lépek. Amint elengedték Jinyoungot felkaptam a vasat, és azzal a lendülettel fejen is találtam az egyiket, amelyik majd nem is tudott felállni.
- Húú. ez igen. Még megijedtem, hogy engem akarsz leütni. - szólalt meg Jinyoung, és a vasat a Wang nevű fiúhoz tartottam, hogy ne merjen megmozdulni, mert ő is kapni fog. Majd Jinyoung is talált magának valamit, amivel fenyegetni tudja Wangot. Mindkettőnk kezében elhelyezkedett egy egy vas cső, majd hátráltunk, hogy ki tudjunk menni. Az ajtó kicsit messze volt, így fel kellett tartani őket. Wang csak nevetni tudott, ő viccesnek találta a dolgot.
Mikor kiértünk az ajtón, Wang jött utánunk. Elengedni nem akart minket, folyamatosan a szemével követett, és a nevetéssel sem hagyott alább.
- Jó, és most? - néztem Jinyoungra, aki előrelépett Wanghoz.
- Ha még egyszer bántani mered Markot, vagy engem, azt nem éled túl. Most pedig, szépen bemész, és elfelejted ezt az egészet, míg nem érkeznek meg a rendőrök. - mi? rendőrök? Hogy tudta őket idehívni, amikor semmi nem volt a kezében. - Igen, rendőrök. Már hamarabb kihívtam őket, csak úgy látom kicsit lassúak, de ha meg akarsz tőlük szabadulni, jobb ha most keresel magadnak egy búvóhelyet, vagy futsz el, különben börtönben végzed. - ezzel az utolsó mondattal, meghallottuk a szirénát, és eldobtuk a vascsövet. Amikor megérkeztek, Jinyoung megfogta a kezem, és elráncigált onnan. Elindultunk az úton, de egyikőnk sem tudta, igazából hol is vagyunk.
Fél órát gyalogoltunk, mire elértünk a városba.
- Hazakísérjelek? - kérdezte, majd egy apró bólintással jeleztem neki, hogy megköszönném. Semmi erőm nem volt most jelenleg. Egyedül sem akartam lenni, inkább most társaságra vártam, és erre Jinyoung pont megfelelt. - Amúgy ha könnyebb megjegyezni a nevem, akkor JR, vagy Junior, mindegy, ahogy szeretnéd. - mosolygott, és elindultunk a házam felé. Egyedül lakom, rajtam kívül nincs senki a házban. Anyuék rég elmentek a városból, én pedig egy kávézóban dolgozok. Lassan, és csendben sétálgattunk át a városon, mert kicsit arrébb lakom. Nem beszélgettünk, csak egyenesen mentünk. A város zaja felemelő, amikor tudom, hogy sokan vannak rajtunk kívül, és ilyenkor senki nem fog bántani, megerőszakolni, vagy ilyenek.
Amikor hazaértünk öntöttem neki teát, és elbeszélgettünk. Ő már fősulis, és szeret zenélni. Több mindent megtudtam róla, és kezdtem jobban megkedvelni.

*3 hét múlva*

Az elmúlt 3 hétben, minden nap itt volt velem Jinyoung, és sokat beszélgettünk. Kezdem azt érezni, ez nem csak csupa barátság. Kezdtem érezni valamit, de furán is érzem magam, mert ő egy fiú, és én is az vagyok. Nem mertem hozzá úgy közeledni, mert féltem, hogy talán eltaszít. Ma is épp őt várom. Este 6 órára volt megbeszélve, hogy idejön. A szívem elég hevesen vert, és kezdtem izgulni. Minden egyes nap majd kiugrik a szívem. Ez a "baleset" óta van velem. Nem tudok parancsolni az érzéseimnek.
Felkaptam valami inget,  egy sötétebb farmert, és úgy vártam Jinyoungot. Majd egy óra múlva meg is érkezett.
- Szia... - köszöntem neki, és már ott vettem magam észre, hogy az ajkai, az én ajkaimon lapulnak. Letámadt, majd úgy éreztem, mintha a mennyországban lennék. Megnyugodva, felemelő érzés volt. Ezt vártam, hogy majd ő így érezzen irántam.
Nyelvét már csúsztatta át az én számba, amit engedtem is neki. Gyönyörű érzés volt, azt hittem megőrülök. Többet akartam, többet, és többet. Ez az első alkalom, hogy fiúval smárolok, de mégis jól esik. Hamarabb is találkozhattam volna vele.
Nyelvcsatát vívtunk, majd folyamatosan tolt a kanapé felé. Ketten nem igazán fértünk el rajta, de amint ledobott, ő felém emelkedett. Láttam rajta, hogy ő is akarja. Ő is többet akar. Elkezdtem. Levettem felsőjét, és izmos testét tapogattam. A kockái is nagyon látszottak, és azt is végigfogdostam. Izmos karjával felemelt, és beletúrt hajamba, majd úgy folytatta tovább. Egyikőnk sem bírta már, ezért nadrágjának a gombjaival kezdtem szórakozni, minél hamarabb le akartam venni, mert éreztem, hogy már szűkösen van. De ez ugyanúgy rajtam is látszott, és helyet cseréltünk. Én voltam felül, és ő is kezdett a gombjaimmal szórakozni. 2 másodperc alatt a a nadrágja a földön hevert, de azt hiszem az enyém is. Közben megállt, és rám nézett hatalmas szemeivel, amelyek már annyira csillogtak a gyönyörtől.
- Kezdjem? - kérdezte, és apró bólintással értettem meg vele, hogy én ugyan nem kezdem. Majd ismét helyet cseréltünk, és háttal feküdtem a kanapén, míg ő odalent elkezdett kényeztetni. Nagyon élveztem, bár teljesen más mikor fiú csinálja. Nyelvével játszadozik, amit élvez ő is, én pedig még annál is jobban. Addig csinálta, míg a csúcsnak a határán nem voltam, majd abbahagyta, hogy ne most menjek el, majd akkor amikor már merev része bennem lesz. Kezével megfogta a kócos hajam, és felhúzott, hogy én következek. Ő felállt, én pedig térdre kényszerültem, de akkor sem engedte el hajam. Markolta, és így erősen kellett csináljam. Én is próbáltam úgy csinálni, ahogy ő csinálta, mert én még soha nem csináltam ilyet. Nem is értem, ő miért csinálta ilyen jól. Talán titkolta, hogy meleg. Mélyen a számban volt merev része, és éreztem, hogy ő is már ott jár, hogy elég lesz.
Négykézlábra álltam, majd megkérdezte, hogy készen állok e. Féltem, hogy fájni fog, és nem fogom bírni, de nagyon akarom mégis. Szóval ismét egy apró bólintással jeleztem, hogy igen, kész vagyok.
Óvatosan helyezte belém felálló farkát, az elején kicsit fájt, és a számat apró nyögések hagyták el. Majd amikor kezdtem megszokni, egyre gyorsabban, és gyorsabban csinálta, majd egyre mélyebben. Mindketten élveztük, de rajta hallottam a legjobban, hogy élvezi.
Majd 5 perc után helyet cseréltünk, hogy ő is kapjon egy kicsit hátul. Ő is négykézlábra állt, és én is óvatosan próbáltam belé helyezni testrészem.
- Csak csináld, én már megszoktam. - ennél a mondatnál tudtam, hogy ő sem akárki. Ő is meleg, és tudja mit kell csinálni. Ezért nem cicóztam, és egyből a közepébe vágtam. Egyből gyorsan kezdtem, és egyből mélyre tettem be neki. Nagyon élvezte, és ahogy mozogtam, ő is mozgott. Addig csináltam, míg a csúcsra nem értem. Most már nem hagyom abba. Kijár egy kis izgalom. A testrészeimen éreztem, hogy izzadtságfoltok csúsznak rajtam végig. De már nem sok van. Érzem a végét.
- Mindjárt..... vége.... Junior.... - nyögtem ki a szavakat, ahogy tudtam, majd pár másodperc után, vége volt. Belé lőttem a spermát, ami kijött belőlem, majd mivel ő még nem végzett, ismét helyet cseréltünk, és ő még egyszer berakta nekem, hogy ő is sikeresen eltudjon menni. Ő is a fellegekben akar járkálni. Már szinte meg sem éreztem, ahogy betette nemi szervét. Egyből gyorsan csinálta, egyből mélyen. 5 percig tudta csinálni, és ő is végzett. Ő is belém engedte. Mindketten éreztük a szikrát, ami kettőnk között volt. Tudtam, hogy ez lesz a vége. Kellett nekem. Kezdem megszeretni, és minden nap akarom őt.
Ő lesz az én végzetem. Ő a földön feküdt, én pedig a kanapén. Mindketten elfáradtunk, majd fél óra múlva, már a szobámba voltunk, és betakarva aludtunk reggelig.
- Junior.. - szóltam neki.
- Hm? - cuki hümmögése szólt vissza.
- Köszönöm. - köszöntem meg neki a mai napot, és beleértve azt, ami 3 héttel ezelőtt volt. Nem válaszolt, már szemei csukva voltak, jelezve, hogy most már mindketten aludjunk. Magához húzott, megölelt, és békésen aludtunk el.