Az iskolában mindig bántottak. Nem volt egy kedves szavuk hozzám. Senki nem jött úgy oda hozzám, hogy valami kedveset akart volna. Volt egy srác, aki az osztálytársam volt. Mindig feltekintettem rá, hogy miért azt nem tudom. Ő volt annak a csapatnak a vezére, aki folyamatosan bántott valamivel.
- Csináld magad! Elegem van belőled, és a csapatod többi tagjából. Miért jó ez nektek? Miért nem lehet engem nyugodtan hagyni? - üvöltöttem vele.
- Hogy mersz... - folytatta volna, de valaki közbe lépett.
- MyungSoo! - kiabált. - Mi lenne, ha végre békén hagynád azt a gyereket?
- Óóóh Dongwoo! - nevetett. - Hát te is itt vagy? Nem is láttalak. Mikor jöttél?
- Most ebben a helyzetben, te leállsz velem beszélgetni? - kérdezte. - Mozgás. - mondta, majd megfogta a kezem és elráncigált onnan. Soha életemben nem találkoztam még vele, de örülök, hogy megjelent.
- Nos, én Jang Dongwoo vagyok. Ez a srác fent..gondolom már ismered. - mutatkozott be.
- Igen, sajnos ismerem. Én Nam WooHyun vagyok. Köszönöm, hogy elhoztál onnan. Utálom azt a gyereket. - mondtam. - Állandóan a háziját csinálom, állandóan veszem neki a kávét reggelente, és még sorolhatnám. - mondtam és leültem az egyik lépcsőfokra ami itt volt mellettünk. Ugyanazt tette Dongwoo amit én. Leült mellém. Csak néztünk ki a fejünkből, mikor meghallottuk, hogy MyungSoo és csapata felénk tart. Felálltam, és elkezdtem rohanni fel a lépcsőn. Láttam, hogy Dongwoo is ugyanezt csinálja, de nem álltam meg. Bementem egy terembe, ahol senki nem volt, és leültem egy székre.
- Miért pont ide jöttél? Azt hiszed, itt nem fognak meglátni? Nem látod az ajtót, hogy simán belátnak? Állj már fel! Mozgás! - mondta Dongwoo, és megint elkezdtünk futni. A folyosó hosszú volt, mintha kilómétereket futottunk volna. A lépcsőn leszaladtunk és azt hiszem a suli bejárati ajtaján futottunk ki. Mikor már egyikőnk se bírt tovább futni megálltunk, és tovább már sétáltunk.
- Miért segítesz? - kérdeztem.
- Nem tudom. - mondta.
- Hazakísérlek. Ne mondd azt, hogy nem kell. - mondta, majd csak bólintottam egyet, és a házunkig mentünk.
- Egyedül lakok ebben a házban. A szüleim elváltak. Az anyukám ügyvédként dolgozik, és mindig megy az útján. Az Apukám pedig egy cég igazgató, ő is mindig utazik ilyen üzleti út, olyan. Nekem pedig muszáj volt eljönnöm onnan. Szinte sosincs idejük hazajönni. Anya mivel ügyvéd, nem kell sokat utaznia, de inkább eljöttem. Szóval most itt lakok. - mondtam, majd mutattam a házam felé.
- Szóval gazdag családból vagy. - mondta, és elkezdett nevetni.
- Ezen miért kell nevetni? Részmunkaidős állásom van. Muszáj vagyok valahogy pénzt keresni.
- Nem küldenek pénzt? - kérdezte.
- Én nem akarom, hogy küldjenek. El kell magam tartani valahogy.
- Ahhoz képest, hogy részmunkaidős állásod van, elég szép nagy házad van. - mondta.
- A házat még a szüleim vették. Az teljesen más. - mondtam. - Bejössz?
- Persze, de nem leszek sokáig. - mondta, majd be is mentünk a házba. Lehúztam a cipőmet, majd betessékeltem a konyhába, ahol melegítettem neki teát.
- Wáó. Ez gyönyörű. - mondta, és mikor megfordultam láttam, hogy egy képet bámul ami a falon lógott.
- A testvéremtől kaptam még mikor kicsi voltam. - mondtam.
- Van testvéred? És ő hol van? - kérdezte.
- Meghalt, mikor 14 lettem. - válaszoltam. - A születésnapomon. Ő 20 volt, amikor történt. Partit tartottunk otthon, és anyáék rengetek vendéget meghívtak. Anya azt mondta a nővéremnek, hogy menjünk el ketten üdítőt venni a közeli kisboltban. El is mentünk, és hazafelé a nővérem nem figyelt, és egy autó elgázolta. Ugye én akkor 14 voltam, és nem tudtam mit tenni, csak kiabáltam, hogy valaki hívjon mentőt. Mire kiértek, már nem tudtak rajta segíteni.
- Sajnálom.
- Köszönöm, de már nem tudom visszahozni. De gyere, mert kész a teád! - mondtam, majd mindketten bementünk a előszobába. Hallottam, hogy valaki csenget, ezért muszáj voltam ajtót nyitni.
- Te mit keresel itt? - kérdeztem. - Ha azért jöttél, hogy készítsem el a házid, akkor most felejtsd el, mert nem fog összejönni. Szóval, ha nem akarsz mást, talán mehetsz is. Amúgy is. Honnan tudod, hogy hol lakok?
- Azt hittétek, már nem követlek titeket, igaz? Bemehetek? - kérdezte.
- Nem! - mondtam. - Menj el légyszíves.
- Ugyan már! Engedj be! Nem fogok semmi rosszat csinálni. Megígérem. - mondta, majd elálltam az ajtótól, hogy ő be tudjon jönni.
- Dongwoo! - kiabálta, és leült mellé.
- Mit keresel itt? - kérdezte. - Miért engedted be? - nézett rám.
- Azt mondta, hogy semmi hülyeséget nem fog csinálni. - mondtam, majd készítettem még egy teát a vendégünk számára.
- Akkor én megyek, köszönöm a teát. - állt fel Dongwoo, és elindult az ajtó felé. Én kikísértem, majd egy " holnap találkozunk" szöveggel el is köszöntünk.
- Baj, hogy idejöttem? - kérdezte MyungSoo. - Ha igen, akkor megyek.
- Mi ez a hirtelen változás? Az iskolába állandóan bántasz, a házijaidat kell csináljam folyamatosan, és minden reggel a kávé. Én ezt már unom MyungSoo. Én ezt nem bírom. Kérlek! - könyörögtem, neki. Ő felállt és odajött hozzám. Látta, hogy a szememben már összegyűltek a könnyek. Becsuktam a szemem, és semmi másra nem tudtam most gondolni. A szívem hevesen kezdett verni, és csak jobban kezdtem sírni.
- Ne sírj. - mondta, majd át ölelt. Ránéztem, és minden fájdalmam alább hagyott.
- Nem tudom, hogy miért bántottalak folyamatosan. Csak azt az egyet tudom, hogy megkedveltelek egy pár nap alatt. Csak azért nem tudtam abbahagyni, mert mit gondoltak volna mások. Mindenki tőlem félt a legjobban, és ha most abbahagytam volna, mindenkinek feltűnt volna.
- És inkább tovább folytattad. - mondtam, majd elváltam tőle. Belenéztem íriszeibe, és egy pillanat alatt lett piros az arcom.
- Mi az? - kérdezte, és elmosolyodott.
- Nem akarsz még elmenni? - kérdeztem, és mutattam az ajtó felé.
- Ha azt szeretnéd. - mondta, és elindult. Mikor kiment az ajtón, a szívemben fájdalmat éreztem. Mintha épp most ütöttek volna bele egy szeget. Lefeküdtem a kanapéra, és a falat kezdtem el bámulni. Folyamatosan MyungSoo járt a fejemben, és ahogy megölelt. Bánt, követ, majd egy mozdulattal ölel meg. Döntse már el mit érez. Kíváncsi leszek, mit fog csinálni holnap a suliban. Ellátogattam a fürdőszobába, majd lezuhanyoztam. A bögréket, amikből ittunk elmostam, és elmentem aludni. Reggel 6:30-kor csörgött a telefonon az ébresztőóra. Lezuhanyoztam, egy farmert és egy kék felsőt vettem magamra. Mikor elkészültem, csináltam magamnak reggelit, majd elindultam az iskolába. Előre félek. Az első órám matek. Hurráá. Bementem a terembe, és leültem a szokott helyemre. A hátamnál MyungSoo szokott ülni, de most valamiért senki nincs ott a helyén. A haverjai sem, és ő sem. Becsengettek, majd bejött a tanár. Egész órán ismét csak ő járt a fejemben. Miért nem jött ma suliba? Talán gondolkozik?
- WooHyun! - zökkentett ki gondolataimból a tanár. - Meg tudnád oldani ezt az egyenletet? - kérdezte, majd felálltam és a tábla felé vettem az irányt. Mikor megcsináltam a feladatot, azután ki is csengettek, úgyhogy indultam a tetőtér felé. Egy árva lélek nem volt fent. De valaki mégis.
- Óh, megint itt? - kérdezte valaki.
- Szia Dongwoo! - mosolyogtam neki. - Milyen órád volt?
- Angol. Egy örökkévalóság. Mi volt tegnap? - kérdezte.
- Miután elmentél, azt hiszem egy 15 percre rá ő is elment. - mondtam.
- Értem. Megyek mert kémiám lesz, és nem ebben az épületben, szóval gyalogolnom kell. Majd még találkozunk. - mondta, majd el is ment.
- Most már mindig itt fogtok találkozni? Honnan ismered Dongwoot? - jelent meg MyungSoo előttem.
- Nem tudom. És tegnap óta ismerem, hogy elvitt magával. - mondtam, majd leült mellém.
- Suli után megyünk együtt haza? - kérdezte.
- Megint jönni szeretnél hozzám? - kérdeztem vissza:
- Kérdésre, kérdés a válasz?
- Bocsánat. Menjünk. - mondtam. - Hol voltál? Nem voltál első órán.
- Elaludtam. - mondta.
- Na én mentem, mert ha nem tudnád még van összesen 6 óránk. - mondtam, majd otthagytam. Elindultam a terem felé, és az járt a fejemben, hogy nem bántott. Nem kérte a kávét, és a háziját se adta ide nekem. Megváltozott volna. Aiisshh. Miért vagy a fejemben Kim MyungSoo? Órák után ő hamarabb kiment. Azt hittem nem megyünk haza együtt, de mikor kiléptem a terem ajtaján, ott állt falnak támaszkodva.
- Mehetünk? - kérdezte, én csak bólintottam, és elindultunk. Egész úton csöndbe voltunk. Haza körülbelül egy fél óra az út. Mikor hazaértünk, ő leült a kanapéra, én pedig megint csináltam neki a teát.
- Tessék. - adtam a kezébe a bögrét. - Fahéjas.
- Köszönöm. Imádom a fahéjat. - mondta, majd mosolygott. Elmentem a konyhába, és én is megcsináltam a sajátomat. Hirtelen megfogta a derekam, én pedig elejtettem a bögrét.
- Mit csinálsz? - kérdeztem. - Mintha fiú lennék. - mondtam, majd megfordultam, és egyenesen a szemeibe néztem.
- Tudom, hogy az vagy. De tegnap óta csak te jársz a fejemben. - mondta, majd csak arra lettem figyelmes, hogy puha ajkai már az enyémen van. Próbált utat törni nyelve az én számban, amit hagytam is neki. Fogalmam sincs miért csinálom ezt, de élvezem. Már teljesen belemélyültünk, hevesen faltuk egymást, és a szobám felé vettük az irányt. Ledobott az ágyra, majd felém jött.
- Miért csinálod ezt velem? - kérdezte, majd ismét az ajkaimra tapadt. Egy pillanat alatt vette le rólam a pólót.
- Ugyanezt kérdezhetném tőled. Bántasz, aztán egy idő után már az ágyamban vagy. - mondtam, majd felültem, és én is egy mozdulattal vettem le róla a pólót. Elkezdett simogatni, majd már az övemet kezdte el piszkálni. Jobban vert a szívem. Soha életemben nem csináltam még fiúval. Ő az első. Mikor kicsatolta az övem, és kigombolta a gombokat, elkezdte levenni rólam a nadrágot. Magam felé húztam, és megint belekezdtünk egy csókcsatába, ami egyre gyorsabban és gyorsabban ment. Rajtam már csak egy alsónadrág volt, így felé mentem, és én is ugyanazt kezdtem csinálni amit ő eddig. Levettem a nadrágot, mert már láttam, hogy nagyon szűken van. Rajta is egy alsónadrág volt, és megálltam.
- Mi az? Miért hagytad abba? - kérdezte.
- Soha nem csináltam még ilyet. - válaszoltam.
- Na, gyere ide. Majd akkor én kezdem. - mondta, majd ismét felém került. Elkezdte a nyakamat csókolgatni, majd egyre lentebb ment. Amit én éreztem akkor, mintha a mennyekben lennék. Éreztem, hogy már az alsónadrágot is levette, és megérintette férfiasságom. Kicsit megremegtem, de még mindig jól éreztem magam. Ki nem érezné magát ilyen jól, ilyen helyzetben. Hirtelen már ajkait éreztem rajta. Majd nyelvével kezdett vele játszani. Azt hiszem már a fellegekben járok. Abbahagyta, majd felém jött ismét, és egy csókot lehelt ajkaimra, majd jelezte, hogy én következek. Óvatosan vettem le róla az alsónadrágot, és egy percig csak bámulni tudtam, de nekiláttam. Megérintettem, és én is ugyanazt tettem, amit ő tett velem. Hallottam halk nyögéseit, és egyre jobban belemélyültem. Felült, majd négykézlábra állított.
- Nem fog fájni. Először szokatlan lesz, de utána már sima ügy. - mondta.
- Csak csináld, mert nem bírom. - mondtam, majd szervét éreztem magamban. Elkezdte mozgatni magát bennem.
- Aiishh . - suttogtam.
- Nyugi. - mondta, majd egyre erősebben kezdte csinálni. Már megszoktam, és nyögéseim egyre hangosabbak lettek.
- Myung....Soo - nyögtem nevét, és már a vége felé jártam.
- Ne add még fel. Én hol maradok? - kérdezte, és ugyanazt a pózt vette fel mint én. Rajtam a sor. Kicsit szűkösen volt ő is, de mivel ő sem csinált még ilyet, én is csak óvatosan kezdtem hozzá. Mikor már ő is megszokta, én is gyorsabban kezdtem mozogni benne. Az ő nyögései is hangosabbak lettek, és már az egész ház, a mi hangunktól volt zajos. Lassan a vége felé értem.
- Ennyi.....volt. - mondtam, majd láttam, hogy egyszerre sikerült. Ledőltem az ágyra hanyatt, és a plafont néztem.
- Jó volt? - kérdezte MyungSoo.
- A legjobb. Köszönöm, hogy ezt veled élhettem át. - mondtam majd mellkasára hajtottam fejem. Betakaróztunk, és mivel nagyon elfáradtam hamar csuktam le szemeim.
- Szeretlek. - mondta ki azt a nagy szót.
- Azt hiszem, hogy én is. - mondtam.
- Soha többé nem foglak bántani. Megígérem. - mondta, majd egy pillanat alatt mind a ketten el is aludtunk.
